Cukorbetegen a kánikulában: sokkal nagyobb veszélynek lehetnek kitéve ilyenkor a betegek
Az évszakváltás miatt más dózisra lehet szükség, és a hipoglikémia veszélye is fokozottan fennáll.
A cukorbetegséggel élők kénytelenek a mindennapjaikat bizonyos szabályok betartása mellett élni, hiszen, ha megszegik valamelyiket, az gyorsan megmutatkozik a vércukorszintjükben.
Viszont fontos tudni, hogy az évszakváltások alkalmával módosításra lehet szükség a terápiát illetően, valamint vannak olyan tényezők, melyekre a kánikula beköszöntével fontos kiemelt figyelmet fordítani. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa összeszedett pár dolgot, melyeket érdemes ismerniük a cukorbetegeknek.
Más dózisra lehet szükség
Ahogy beköszönt a melegebb idő, úgy érdemes gyakrabban ellenőriznie a betegnek a vércukorszintjét, ugyanis nyáron a glükózszint hajlamos ingadozni, nagyobb kilengéseket produkálni. Az értékeket meg kell osztani a kezelőorvossal is, hiszen megeshet, hogy a kánikulában más dózisra van szükség, mivel ekkor eleve alacsonyabb a vércukor mennyisége.
Fennáll a hipoglikémia veszélye
Nem kell, hogy a cukorbetegséggel élőknek a nyár egyet jelentsen a gyakori hipoglikémiával, annak ellenére sem, hogy a meleg hőmérséklet és a magasabb páratartalom jelentősen megnöveli a kockázatát.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ám, ha betartanak néhány óvintézkedést, kivédhetik a vércukorszint leesését. Fontos, hogy a legmelegebb órákban ne menjenek napra, a fizikai aktivitást a reggeli vagy esti órákban végezzék, valamint különösen figyeljenek oda étrendjükre, és lehetőleg kerüljék az alkohol fogyasztását. A diabetológus a gyakoribb vércukor-ellenőrzést is kiemeli, egyrészt a pontosabb dózis meghatározása érdekében, másrészt egy esetleges tünetmentes hipoglikémia felderítéséért.
Utazás előtt egyeztetni kell az orvossal
Az utazás eleve nagy stresszel jár, hiszen sok mindenre oda kell figyelni. Ez a cukorbetegekre hatványozottan igaz. Ezért mindenekelőtt konzultálni kell a kezelőorvossal, aki hasznos tanácsokkal szolgál. Elmondja, mi mindenre kell odafigyelni, mit csináljanak vészhelyzetben, hogyan tárolják gyógyszereiket, inzulinjukat, valamint, hogy milyen dózist kell majd alkalmazniuk, ha más időjárási körülmények közé utaznak.
A lábakra is vigyázni kell
A cukorbetegség egyik szövődménye a neuropátia vagy diabéteszes láb. Mivel a betegek gyakran nem érzik, amikor valami felsérti a talpukat, fontos, hogy ne járjanak mezítláb, és minden este ellenőrizzék lábukat, nincs-e rajta seb. Amennyiben ezt elmulasztják, úgy súlyos fertőzéseket, fekély kialakulását kockáztatják.
Fontos a napvédő használata
A fényvédők használata az egészségeseknél is fontos, főleg a melanóma kialakulása miatt, ám, ha valaki cukorbeteg, akkor a naptejekre még nagyobb szükség van. Leégés hatására ugyanis szintén kikerülhet a normál tartományból a glükózszint, ráadásul ekkor a dehidratációval is számolni kell - mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.
Okosdiabetológiával a maximális biztonságért
A technika fejlődésének hála az orvostudomány területén, a gyógyításnál is fontos innovációk kerültek piacra. Ilyen például az úgynevezett okosdiabetológia, mely nagy segítséget jelent a cukorbetegeknek, hiszen általa még könnyebben és gyorsabban elérhető a diabétesz komplex terápiája.
Az okosdiabetológia részét képezi az online vércukornapló, a szöveti glükózmonitorozás, illetve a telediabetológia. Ez utóbbi igen nagy segítséget nyújthat, többek közt nyaralások alkalmával, ugyanis a betegek így két konzultáció között is kapcsolatban maradhatnak a szakemberekkel, így maximálisan biztonságban érezhetik magukat.
Mozgás inzulinrezisztenciával
A mozgás segít a megfelelő testtömeg elérésében is, mely szintén hozzájárul a cukorbetegség megelőzéséhez, illetve kézben tartásához. Inzulinnal kezelt betegség esetén feltétlenül ki kell kérni az orvos tanácsát is, mivel a kezelést is módosíthatja a tartósan végzett sport. Szinte bármilyen testmozgás választható, amit az ember örömmel végez, de néhány különösen jó választás IR esetén.
Jó hatással vannak a vércukorszintre: 10 mozgásforma, ami cukorbetegséggel és inzulinrezisztenciával is ajánlott
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek forrása: Getty Images Hungary.
- cukorbetegség
- diabétesz
- cukorbetegség veszélyei nyáron
- cukorbetegség nyáron
- tünetek és betegségek
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- cukorbetegség
- magas vérnyomás
Magas vérnyomás és prediabétesz: együtt sokszorosan veszélyesek az egészségre
- betegség
- cukorbetegség