A zenehallgatás is kockázatot jelent futás közben: a szakértő szerint így kerülheted el, hogy megtámadjanak

Így védekezhetsz egy támadás ellen futás közben.

jogging
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az elmúlt napok történései és az ultrafutó Makai Viktória elleni támadás ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a baj bárhol és bármikor megtörténhet, így nem árt óvatosnak lenni.

Kovács Ildikó, női önvédelmi oktató szerint nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre. Úgy véli ugyanis, hogy tudatos felkészüléssel csökkenteni lehet a tragédiák bekövetkeztének lehetőségét. A szakértő hét plusz egy pontban foglalta össze, mit tehetünk futás közben a biztonságunk érdekében.

7+1 tipp a biztonságos futáshoz

Olyan öltözéket viseljünk, amely nem befolyásolja negatívan a térérzékelésünket. Mellőzzük a kapucnis pulóverek viselését, ebben az esetben ugyanis csökken a periférikus látásunk, és nem tudunk kellő figyelmet fordítani a környezetünkre.

mozgás

Ne fussunk fülhallgatóval és hangos zenével! A ma megvásárolható eszközök ugyanis szinte száz százalékban ki tudják szűrni a zajt, így nem halljuk, ha a hátunk mögé érkezik valaki. Ekkor egy támadás teljes mértékben meglepetésszerűen érhet bennünket, ami jelentősen rontja a védekezési esélyeinket.

Fussunk társsal, és minden esetben olyan útvonalon kocogjunk, ahol van gyalogos forgalom, az útszakasz pedig ki van világítva. De még ezen feltételek megléte esetén is figyeljük a környezetünket, tekintetünkkel gyakran pásztázzuk az útszéli bokros területeket és időnként nézzünk hátra is.

Amennyiben futni indulunk, minden esetben értesítsük erről legalább az egyik ismerősünket. Fontos, hogy a család, egy barát vagy éppen a szomszéd tudja, hogy merre futunk, és nagyjából mennyi idő múlva érkezünk vissza. Amennyiben ugyanis késnénk, elénk tud jönni az ismert útvonalon, ez pedig, ahogyan a futónőnél láthatjuk, az életünket is megmentheti.

zene futashoz

Mindig legyen nálunk telefon. Napjainkban szinte mindenki okostelefont használ, ezen pedig nem csak a gyorshívót tudjuk beállítani, hanem segélyhívó applikációt is tudunk telepíteni. Szintén jó megoldás lehet, ha a családdal közösen használunk olyan programot, ami folyamatosan nyomon követi tartózkodási helyünket, így egyetlen telefonra vetett pillantással társunk vagy rokonaink tudják, hogy éppen hol tartunk futásunkban. Ha pedig azt látják, hogy hosszabb ideje nem változott a tartózkodás helye, szintén közbe tudnak lépni, és megkeresésünkre tudnak indulni.

Kiváló megoldás lehet az is, ha egy legálisan vásárolt gázsprével a kezünkben kocogunk, de a célra tökéletesen megfelelhet egy kisméretű dezodor vagy hajlakk is. A támadó szemébe fújva ezek is elvakíthatják, megzavarhatják, mi pedig el tudunk futni, vagy segítségért tudunk kiáltani.

 Amennyiben azt látjuk, hogy valaki követ bennünket futás közben, hirtelen álljunk meg, és változtassunk irányt. A telefon legyen mindig a kezünkben, és amint veszélyt érzünk, máris nyomjuk be az előre beállított gyorshívás-funkciót, hogy időben segítséget tudjunk kérni.

A cikk az ajánló után folytatódik

Tanuljunk önvédelmet! A Női Önvédelem oktatásain már két-három hónap alatt is elsajátíthatjuk azokat az alapvető technikákat, amelyek egy esetleges támadás során életmentőek lehetnek. A támadási helyzeteket stresszhelyzetben is gyakorolva lelkileg és szellemileg is felkészülhetünk az azonnali és tudatos reagálásra, így tovább csökkenthetjük az esélyét az áldozattá válásunknak.

A tai chi nemcsak harcművészet, a lelket is nyugtatja

A hivatalos önvédelem oktatások és a harcművészetek különböző formái is alkalmasak lehetnek az önvédelem mellett arra is, hogy magabiztosságot adjanak a gyakorlóiknak. Az egyik ilyen harcművészeti ág a tai chi, ami nem csak a testet edzi, de a lelket is, és tökéletes első lépés lehet, ha valaki érdeklődik a harcművészetek iránt. Nézd meg ezeket a könnyed napindító gyakorlatokat, hátha kedvet kapsz hozzá!

Égeti a kalóriát, meghosszabbítja az életet, és oldja a stresszt: 8 egyszerű tai chi gyakorlat

Nézegess képeket!

Elolvasom

A képek forrása: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük