8 bioétel, amire felesleges pénzt költeni: a hagyományos is ugyanolyan jó
A szakértők szerint nem minden esetben éri meg biogazdaságból származó élelmiszereket választani.
A bioélelmiszerek olyan termékek, amelyek a jogszabályoknak megfelelően működő, ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származnak. Ezeken a helyeken egyes növényvédő, tápanyag-utánpótló szerek, segédanyagok, állatgyógyászati készítmények szigorúan szabályozott használata van érvényben.
Az ilyen élelmiszerek mindig is nagyon megosztották a vásárlókat: sokak szerint teljesen felesleges ilyenre költeni, hiszen ugyanazt tudják, mint a hagyományosak. Szép számmal akadnak persze olyanok is, akik az ellenkezőjét vallják, és igyekeznek a lehető legtöbb ilyen jellegű élelmiszert választani.
Amanda A. Kostro Miller dietetikus szerint érdemes inkább az arany középutat megtalálni. Az élelmiszeripar egyik leggyorsabban növekvő ágazata két vásárlótípust különböztet meg: vannak, akik a környezetvédelmi szempontok alapján választanak bioélelmiszereket, mások pedig egészségtudatosságból kerülik a vegyszerekkel kezelt, ismeretlen gazdaságokból származó ételt.
Nem biztos, hogy jobb, ami bio
Az Environmental Working Group, vagyis a Környezetvédelmi Munkacsoport minden évben összeállít egy listát a legszennyezettebb és legtisztább alapanyagokról. Itt főként azt vizsgálják, hogy melyek azok a zöldségek és gyümölcsök, amik a leginkább szennyezettek növényvédőszer-maradványokkal. A listát a biotermékek egészségügyi vonatkozásának szempontjából alkották meg, így a felsorolt élelmiszerek ugyanúgy számításba jöhetnek azoknál, akik csak környezetvédelmi célokkal vágtak bele az ilyen típusú étkezésbe. Ezt a táplálkozási szakértők kiegészítették még pár tétellel, szerintük vannak olyan gyümölcsök és zöldségek, amik bárhonnan is származnak, a tápanyagértékük vagy ízük teljesen megegyezik. Az viszont vitathatatlan, hogy egy tanulmány szerint biohús- és -tejtermékekre érdemes beruházni, hiszen 50%-kal több egészséges zsír és antioxidáns található bennük.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- környezetvédelem
- műanyag
Mennyire jó a fogpor és a lebomló fogkefe? Kipróbáltuk a környezetbarát fogápoló termékeket
- mandula
- környezettudatosság