Műtét nélkül is gyógyítható az aranyér: ezek a legfontosabb lépések
Több terápiás lehetőség is áll a betegek rendelkezésére, attól függően, milyen stádiumú aranyérrel állnak szemben.
Az aranyér a végbél egyik leggyakoribb betegsége, mely igen sok embert érint. Ez az állapot is tipikus civilizációs betegség. Több terápiás lehetőség is áll az orvosok és a betegek rendelkezésére, melyek lehetnek pusztán életmódbeli változtatások, de akár műtéti beavatkozás is, attól függően, milyen stádiumú aranyérrel állunk szemben. Dr. Baranyai László, a Trombózis- és Hematológiai Központ sebésze az aranyér kezelésének lépcsőit mutatja be.
Életmódbeli változtatások
Az aranyér sok esetben a helytelen életmód következménye, így gyakran annak változtatásával, egy kicsit nagyobb odafigyeléssel megszüntethető a probléma. Ez azért is fontos, mivel az aranyeret sokszor a székrekedés, a keményebb széklet, az erőlködés okozza. Így tehát a kezelésében nagy szerepet játszik a széklet lazítása. Ezt diétával és rendszeres mozgással lehet elsősorban elérni.
Helyileg ható krémek
Több, helyileg ható készítmény is van forgalomban, melyek érösszehúzó, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatással bírnak. Attól függően, hogy külső vagy belső aranyérről van szó, léteznek krémek, kenőcsök és kúpok. Érdemes tudni, hogy magát a problémát nem szüntetik meg, csupán tüneti kezelésre szolgálnak, de ebben az esetben a panaszmentesség hosszú időre biztosíthatja a tünetmentességet is.
Szájon át szedhető gyógyszerek
Elsőre talán furcsának tűnhet, de léteznek szájon át szedhető tabletták az aranyeres panaszokra. Ezek a készítmények legtöbbször bátran alkalmazhatók krémek, kúpok mellett is, mivel remekül kiegészítik egymást. A gyógyszerek igen nagy segítséget nyújtanak a vénák tágulásának mérséklésében, erősítik az érfalat és a kötőszövetet. Aranyeres krízis és másodlagos vérzés esetén is ajánlják ezeket. Rossz oldaluk, hogy, bár ritkán, bélrendszeri mellékhatásokkal rendelkezhetnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem műtéti beavatkozások
- Előbbre haladottabb állapotban, amikor már nem segítenek az említett kezelési módszerek, ám műtétre még nincs szükség, az orvos rutinbeavatkozással igyekszik megszüntetni az aranyeres csomókat. Az egyik ilyen módszer a gumigyűrűzés - Barron ligatura -, melynél fájdalommentesen elszorítják a csomót egészen a tövénél, így az keringés hiányában leesik - mondja dr. Baranyai László, a Trombózis- és Hematológiai Központ sebésze. A módszert leginkább másodfokú aranyeres csomók esetén javasolják. Nem műtéti terápia még az aranyér injekciózása - szkleroterápia - is, bár ezt ritkábban alkalmazzák.
Műtét
Harmad- és negyedfokú, belső aranyeres csomóknál műtétre van szükség. Trombotizált külső aranyeres göböt ambuláns ellátásban meg lehet nyitni. A többi műtéti beavatkozáshoz kórházi befekvés indokolt, ahol sebészeti úton szüntetik meg az aranyeres csomót és a kitágult aranyeres párnákat. Mivel műtétről van szó, szövődményekkel járhat - például fertőzések, székelési zavarok -, ezért érdemesebb megelőzni, illetve korábban tervezni a beavatkozásokat.
Tíz szuperegészséges fűszernövény
Otthon, akár egy balkonládában is termeszthetsz erős gyógyító hatású növényeket, fűszereket.
Védik a szív egészségét, és segítik az emésztést: 10 szuperegészséges fűszernövény, ami az erkélyen is megterem
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- gyógytorna
- testtartás
Hogy állítsd be a monitort, hogy ne fájjon a hátad? 4 gerincvédő tipp a gyógytornásztól
- fertőzés
- bárányhimlő