18 évesen 114 kilót mutatott alatta a mérleg: több mint 40 kilót fogyott Annie, elárulta, mire figyelt

Annie Stallings már gyerekkorában is túlsúllyal küzdött, de csak fiatal felnőttként határozta el, hogy elindul a fogyás útján.

tk3s h mdrum weight loss hottie-1

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A most 19 éves Annie Stalling soha nem volt nádszálvékony, egészen 8 éves kora óta küzdött a plusz kilókkal. Világéletében azt ette, ami csak épp eszébe jutott, illetve az evés egyfajta megnyugtató pótcselekvéssé is vált számára.

A helyzet akkor kezdett el súlyosbodni, amikor nagypapája 2019-ben elhunyt. Az ekkor 17 éves nő szó szerint mindent megevett, hogy enyhítse bánatát, ami odáig fajult, hogy 18 éves korára már 114 kilogrammot mutatott alatta a mérleg nyelve.

Út a fogyás felé

Az iskolában gyakran bántották méretei miatt, előítéletekből, megbélyegzésből is bőven kijutott neki. Egyszer az iskolai női teniszcsapat fotózása alkalmával a vonal elejére állították - azt mondták neki, hogy ő a teniszcsapat vezetője, tehát ott a helye. Később kiderült, hogy azért helyezték messze a többiektől, mert külön szerették volna választani a kövéreket a soványaktól. Annie Stalling kemény úton ment végig, hogy megváltoztassa nemcsak mások, hanem a saját a véleményét is önmagáról - elképesztő, ahogy átalakult a fiatal nő.

(Képek forrása: Northfoto.)

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük