
Hány órakor szoktál felkelni? Ennyi súlyfeleslegre számíthatsz évente
Az alvási szokásaiddal is tehetsz azért, hogy formában tartsd magad.


Egy ausztrál kutatás szerint összefüggés van az alvási, illetve kelési szokások és a testsúly között, amiről a Sleep című szakfolyóiratban jelent meg cikk. A tanulmány arra kíván rámutatni, hogy minél korábban fekszik és ébred valaki, annál könnyebben megőrzi az alakját.
Korán feküdj, korán kelj!
A tanulmány konkrét fiatal célcsoportokat vizsgált, és statisztikailag kimutatta, hogy akik nagyon sokáig ébren maradtak, kétszer nagyobb valószínűséggel küzdöttek súlyproblémákkal a későbbiekben.
Az éjjeli baglyok és a tyúkokkal hálók testsúly-kalkulációi nem függtek attól, hogy hány órát aludtak, tehát az alvási órák száma nem befolyásolja különösebben a testtömeget. A különféle alvás-ébrenlét mintákat elemezve több olyan eredmény is született, ami megmagyarázható az éjszakai ébrenlét káros szokásaival.
Az éjszakázók fizikailag kevésbé aktívak, mint a korán fekvők. Ennek a csoportnak a tagjai nagyjából 50 perccel többet töltöttek a televízió előtt, ami érthetően rossz hatással van a testtömegindexre.
A későn fekvés élettani hatásai
Egészségügyi szempontból érthető az is, hogy akinek az ébrenléte belenyúlik az éjszakába, az pont a legregenerálóbb éjszakai fázist veszíti el, ami frissé és kiegyensúlyozottá tenné. A kialvatlanság és állandó kimerültség rizikófaktor az étkezési szokásoknál is. Az alváshiányos ember sokszor kompenzál evéssel.
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
Az elegendő és hatékony időintervallumba szorított alvásidőnek szerepe van az optimális testsúly megtartásában is. Van két hormon - a leptin és a herlin -, melyek szintje összefüggésben van az alvási idővel, koncentrációjuk változása pedig az étvágyat növeli. A szervezetben termelődik a leptin nevű hormon, amelyet a dietetikusok zsírégetőnek is szoktak nevezni.
Ez a hormon a legoptimálisabb alvási szakaszban, a harmadik és negyedik REM-fázisban fejti ki a hatását eredményesen. Ezen kívül az is jót tesz a termelődésének, ha valaki rendszeresen ugyanakkor alszik el és ébred fel.
Furcsa jelenségek alvás közben
Nem is gondolnád, mennyi különös dolog történik veled, miközben alszol. Előfordultak már nálad is ezek a furcsaságok?
Azt túlzás lenne állítani, hogy a jó alvás fogyaszt. Ám az mindenképpen igaz, hogy a testtömegindex függ az alvás minőségétől. Maga a minőségi alvás hatással van a hormonális egyensúlyra és a stressz kialakulására is.
Tehát minél többet alszol az élettani hatásoknak megfelelő szakaszban - ami éjszaka 11 órától hajnal 3 óráig tart -, annál többet segítesz az anyagcsere- és fogyási folyamatoknak a szervezetedben.
- női egészség
- tünetek és betegségek
- elhízás
- elhízás okai
- testtömeg-index
- alvás
- egészséges alvás
- megelőzés
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!

- cigaretta
- megelőzés
Dohányzol? Ezért ne gyújts rá 2 órával elalvás előtt!

- tudomány
- megelőzés
Te meddig alszol reggelente? Ekkora esélyed van az öregkori elbutulásra

- tudomány
- egészséges alvás