3 jel, hogy változtatnod kell az életeden!

Figyelj a testedre!

Apró jelek, nem is biztos, hogy felfigyelsz rájuk. Pedig érdemes, hiszen az egészséged múlhat rajta!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egészséges életmód, stresszmentes élet, mozgásban gazdag szabadidő, pihenés, béke, boldogság – remekül hangzik, bár a mai világban kissé utópisztikusnak is tűnhet. Valóban, nehéz az áloméletet elérni, sőt, szinte lehetetlen.

De legalább annyit tennénk meg, hogy - ha már a szervezetnek oly tökéletes életmódot nem is valósítjuk meg - azokra a jelekre figyelnénk, melyeket testünk küld, hogy baj van. Ugyanis a test jelez. Jelez, ha elfáradt, ha túlterhelt, ha álmos, vagy ha nem bírja a benne felgyülemlett mérgeket segítség nélkül üríteni. Az élet pedig éppen ezen jelek figyelembe vételével hosszabbítható és könnyíthető meg. Már ha ismered őket.

Tested rengeteg módon adhatja tudtodra, ha valami már nem tetszik neki. Hogy kinek hol van a tűréshatára, az nagyon változó, mint ahogy az is, hogy melyik probléma miként kerül felszínre. Vannak azonban általános tünetek, melyeket szinte minden esetben ugyanaz az egészségügyi helyzet eredményez. Melyek ezek?

Állandó fáradtság, észlelhető ok nélkül

Előfordult már veled, hogy állandó, szinte krónikus fáradtságban szenvedtél? És nem segített sem a napi öt csésze kávé, sem pedig a hétvégi maratonalvás? Ismerős az érzés, amikor szíved szerint ki sem kelnél az ágyból, és már reggel annyira fáj mindened, mintha éjjel egy vonat ment volna rajtad keresztül? Amikor képtelen vagy a munkádra koncentrálni, és a gyerekektől is csak fejfájást kapsz? Ráadásul, ha visszagondolsz az előző napokra, nem találod a kimerültség okát.

Ne állj teljesen értetlenül, a fáradtság ugyanis nem feltétlenül kötődik extra nagy megterheléshez vagy kiadós fizikai munkához. Ugyanis ha szervezeted megtelik méreganyagokkal, melyeket egész egyszerűen már nem képes önmaga, mindenféle segítség nélkül kiüríteni, akkor fáradtsággal jelez, hogy ideje a tisztítókúrának. Így tehát a nagymennyiségű kávébevitel és az egész napos ágyban fetrengés helyett inkább tisztítsd meg magad tudatosan!

Próbáld ki tisztító és méregtelenítő diétáinkat, valamint csatlakozz ingyenes, két hetes tisztító programunkhoz!
Méregtelenítő diéta »
Tisztító, energetizáló diéta »
2 hetes, méregtelenítő program »

„Majd jön a következő busz, én ugyan nem futok!”

Ismerős a legyintés? Ha messzebb vagy a busztól, mint száz méter, már bele sem kezdesz a futásba? Este, amikor vásárlásból hazaérsz, vonszolod magad a lépcsőn, és szinte nem hallasz tüdőd sípolásától? Az általános gyengeség és szánalmas kondíció szintén egy jelzés a tested részéről, miszerint nem bírja a fizikai megterhelést. És ne gondolj erős fizikai munkára vagy kiemelkedően nagy erőkifejtésre. Ha nem edzed magad, hamarosan a busz után sem bírsz futni, és a lépcsőzés helyett is inkább befurakodsz az idősek közé a liftbe.

Persze megránthatod a vállad, és mondhatod, hogy úgyis jön másik busz, illetve liftes házba tervezel költözni, de ettől még a rossz kondíció tarthatatlan. Ha ugyanis izmaid és ízületeid annyira nincsenek edzésben, hogy már az egészen hétköznapi megterhelést sem bírják, hamarosan gyakori betegségekkel és szellemi lassulással is számolnod kell. A fizikai és a szellemi kapacitás ugyanis ilyen téren összefügg. Ha sosem fárasztod el magad fizikálisan, agyad kevésbé bírja a megterhelést, mert szervezetednek csak szellemi kihívásokkal kell megbirkóznia. Arról nem is beszélve, hogy a sport immunrendszeredet is erősíti.

Próbáld ki kezdőknek való edzésterveinket, és hozd magad újra formába!
Napi 30 perc, teljes megújulás »
Bicikli-edzésterv »

Idegesség, minden észlelhető ok nélkül

Magad sem tudod, hogy miért, de feszült vagy? Könnyű kihozni a sodrodból, és néha még akkor is ingerülten válaszolsz, amikor éppen semmi okod nem lenne rá? Egy kedves "Hogy vagy?" kérdésre is felcsattansz? Bizony a feszültség nem mindig akkor jön ki az emberen, amikor oka is van rá.

Ha magad sem tudod, mi okozza a benned dúló állandó idegességet, akkor mindenképpen érdemes végiggondolnod az elmúlt fél év eseményeit. Az is előfordulhat ugyanis, hogy a közelmúltban történtek olyan dolgok, melyek nagy stresszel jártak, de szervezeted csak most akarja kiengedni a fáradt gőzt. Gyakori, hogy a test remekül reagál a megfeszített időszakban, és semmi nem látszik meg rajtad, a feszültséget egyáltalán nem érzed. De ettől függetlenül természetesen részed volt benne, és előbb-utóbb jelentkezik valahol.

Próbáld ki lazító gyakorlatainkat, és igyekezz a lehető leghatékonyabban levezetni a felgyülemlett feszültséget!
Stresszforrások és ellazulási technikák »
Stresszoldó és szépítő tippek »

OLVASD EL EZT IS!

no szomor
  • menstruáció
  • női egészség

A menstruációs panaszok lelki háttere

Ezt is szeretjük