Zsírgyilkos diéta suli mellett: így dobj le 5 kilót az ünnepekig!

Ha úgy érzed, van rajtad egy kis felesleg, még az ünnepek előtt megszabadulhatsz tőle.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha szeretnél leadni néhány kilót, mire jön az ünnepi partiszezon, még nem csúsztál ki az időből. Az iskola mellett azonban nehezebb betartani egy kötött étrendet, főleg, ha az nem éppen laktató.

Éppen ezért inkább olyan diétát válassz, ahol viszonylag szabad kezet kapsz. Így még a fogyás is tartósabb lehet, és nem kell koplalnod. Íme, egy példa.

Reggeli, ebéd, vacsora

A diéta lényege, hogy a nap három főétkezését sohase hagyd ki, és ezáltal rendszert vigyél a táplálkozásodba. Fontos, hogy egyél reggel - nem muszáj rögtön ébredés után, akár az iskolában, az első szünetben is elfogyaszthatod a reggelidet. A másik elengedhetetlen dolog az ebéd, amelynek időpontját az életritmusodnak megfelelően szabályozhatod.

Ugyanígy meg kell lennie a vacsorának, amit azonban nem mindegy, hogy mikor költesz el. Úgy tartják, egészséges, ha lefekvés előtt két órával nem eszel, ám ha kiadós, laktató ételt fogyasztasz vacsorára, akkor ez inkább alvás előtt legalább három órával történjen.

Szintén elengedhetetlen, hogy kialudd magad, hiszen, ha ez nem történik meg, a szervezeted raktázoró üzemmódra kapcsolhat, lelassul az anyagcseréd, és fogyás helyett akár hízás is bekövetkezhet.

Tápanyageloszlás

Az egészséges étkezés és fogyás elengedhetetlen része a megfelelő tápanyageloszlás. Attól, hogy diétázol, még enned kell szénhidrátot, fehérjét és zsírt is, és a rostokban gazdag ételek is jó, ha az étrended részét képezik. A változatos táplálkozás segít abban, hogy a szervezeted ne gyengüljön le akkor sem, ha kevesebbet eszel, mint eddig, valamint javítja az anyagcserét.

Finom őszi nassok, amik nem hizlalnak: ne csokit egyél!

Nézegess képeket!

Elolvasom

A három fő étkezésen kívül beiktathatsz egy tízórait és egy uzsonnát is, hogy ne legyél éhes napközben sem. A diéta alatt ne igyál cukros üdítőt, csak ásványvizet. Ha betartod a szabályokat, az ünnepekig hátralévő bő két hónapban körülbelül öt kilótól szabadulhatsz meg. Az alábbi mintaétrendben bemutatjuk, hogy nagyjából hogyan kell kinéznie egy napi étkezésednek.

Mintaétrend

Reggeli

  • szendvics két szelet teljes kiőrlésű kenyérből
  • benne egy szelet trappista sajt, két szelet gépsonka
  • paradicsom, uborka vagy bármilyen zöldség ízlés szerint

Tízórai

  • egy alma

Ebéd

  • 15 dkg csirkemell grillezve
  • egy adag barna rizs
  • friss zöldségek ízlés szerint

Uzsonna

  • egy pohár natúr joghurt müzlivel

Vacsora

  • egy pár főtt virsli
  • kevés ketchup, mustár vagy torma

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük