Durva, hogy naponta hány kérdésre kell felelnie egy anyának: megszámolták a kutatók
Egy felmérés szerint a legkíváncsibb gyerekek a négyéves kislányok.
Összesen 1823 találat.
Egy felmérés szerint a legkíváncsibb gyerekek a négyéves kislányok.
Háromévesnél fiatalabb gyereket nevelő szülők kapják.
A szülők néha bele sem gondolnak az alábbi mondatok üzenetébe.
Még nem késő visszatérni a mesélt történetekhez.
Már nem sokáig igényelhető a népszerű támogatás.
A munka-magánélet egyensúlyán még lenne mit javítani Magyarországon.
A kislány épp a kutyát sétáltatta, amikor a póráz kicsúszott a kezéből.
Dr. Holpert Valéria szerint nem mindegy, hogy mi áll a horkolás hátterében.
Vigyázat, nosztalgikus fotók következnek!
A kisfiú az udvarukban játszott, amikor a szomszéd kutyája elkezdett felé rohanni.
Minden dinoszaurusz nevét megjegyzi az óvodás gyereked? Ezért képes rá.
Teveliné Horváth Melinda pszichológust kérdeztük a témában.
A kora gyermekkori hatások szerepét nem lehet elégszer hangsúlyozni.
A kisgyermekes családoknak érdemes átgondolniuk, hogy milyen növényeket választanak a lakásba, illetve hogy hova teszik azokat.
Légy tisztában vele, melyek a szobatisztaság feltételei!
Az is kérdés, hosszasan időzik-e W ülésben a kicsi.
A kiabálás, kézre csapás nem épp a legmegfelelőbb reakció a gyermeki agresszióra.
Meg kell-e ijedni, ha a gyereknek képzelt barátja van?
A felnőtt érvelés nem sokat segít, ha a gyerek a sötéttől fél.
A gondolkozást és az egyensúlyérzéket fejlesztő játékok kisfiúknak és kislányoknak is remek ajándékok.
Ő volt a II. világháború legfiatalabb katonája.
Sok kicsinek van harapós korszaka, ez több dologra is visszavezethető.
Katina Behm iszonyú vicces családifotó-remake-eket készít.
Alaposabban meg kell vizsgálni, mikor és miért manipulál a gyerek.
Talán nem tökéletesek, ettől függetlenül valamit nagyon jól csinálnak a francia nők.
Egy lelkes anyuka dokumentálta életüket, ami persze az internet népét nem hagyta hidegen.
A karácsonyi díszek a legkisebbekre különösen veszélyesek lehetnek.
Néha a leghihetetlenebb okokból kezdenek rá a hisztire a kicsik.
Elméletben valahogy mindig könnyebb higgadtnak maradni, ettől függetlenül a türelem képessége elsajátítható.
A fogtündértörténet messze nem olyan tündéri, mint hinnénk.