Máshogy kell-e nevelni a lányokat, mint a fiúkat? Így váltál, kicsi lányom, tíz év alatt nővé

Levél a lányomhoz, aki tízéves korára úgy vált szinte nővé, hogy ezért tudatosan nem tettünk szinte semmit.

Gyereknevelés tízéves korig
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Talán Ranschburg Jenő mondta egyszer, hogy olvasott egy gyerekpszichológusról, aki nem akarta sztereotip játékokkal gúzsba kötni a lányát, ezért kisautókat vett neki. Egyszer csak azt látta, hogy a kislány betakargatta az autókat, és mesét olvasott nekik.

Valahogy így történt veled is. Úgy fejlődött ki benned a nő, hogy azt valójában nem tanította neked senki.

A könyvektől a valóságig

Fiatal, lelkes és tapasztalatlan szülőként Apával összevásároltunk mindenféle gyereknevelési könyvet. Fiúk nevelése, Lányok nevelése meg hasonló okosságokat. Már egyáltalán nem emlékszem, miről szóltak ezek, de a puszta létük is azt bizonyítja, hogy a társadalom egyik része szerint a fiúkat és a lányokat máshogy kell nevelni. A másik része szerint pedig a nemnek semmi jelentősége nincs, ugyanúgy kell nevelni mindkét nemet, mert a fiúnak is meg kell tanítani, hogy mosogasson el.

Mintha a gyereknevelés a mosogatásról szólna.

Vekerdy Tamás szerint nincs nevelés, csak a gyerekkel való együttélés. Lassan 14 évnyi szülői lét után ez lett a jelmondatom. Már rég nem hiszek abban, hogy direkt módon tudnálak nevelni titeket. Vagyunk mi, a szüleitek, van a testvéred, vagy te, és ebből kijön valami. És miközben nem hiszem, hogy bármiben is máshogy neveltünk volna, mint a két évvel idősebb bátyádat, egészen döbbenetes módon lettél hangsúlyosan lányos már bölcsis korodban is. A bátyád pedig hangsúlyosan fiús.

Ott van például a beszédfejlődés. Másfél évesen rövid mondatokat raktál össze, a második szülinapodon mondókáztál, és összetett mondatokban beszéltél. Ez volt az első, ami fölött nehezen tértem napirendre. A bátyádnak ennyi idősen a következő volt a szókincse: nem, anya, pótkerék, utánfutó, vonóhorog. Ő ezeket tartotta fontosnak. Te pedig vidáman énekelted a torta fölött, hogy “Suttog a fenyves zöld erdő.”

Voltak más anyukák is a játszótéren, akiknek a gyereke hasonlóan gyors beszédfejlődést produkált. Ők olyankor azt mondták: “Hát igen, hamar kezdett beszélni, hiszen sokat beszélünk hozzá.” Aki ilyet kiejtett a jelenlétemben a száján, azt onnantól kerültem, mint a pestist. Én már pontosan tudtam, hogy nem ezen múlik.

Hogy neveljen nőt, aki nem nőies?

Nekem valahogy soha nem sikerült megélnem normálisan a nőiességemet. Pedig nem ért trauma, semmi ilyesmi, egyszerűen nem éreztem rá. “Hülye libák” - mondtam kamaszkoromban mindenkire, aki szépen öltözött, ügyesen sminkelt, jól megértette magát a fiúkkal, csinos volt, és magabiztos, közben pedig majd szétvetett az irigység. Olyan jó lett volna, ha nekem is jön ez természetesen.

Szerettem volna, ha neked sikerül, de tudtam, nem taníthatlak meg olyasmire, ami nekem nem megy. Szerencsére volt, aki mégis megtanított rá. Az apukád.

Apa már háromévesen meglátta benned a nőt. Ő volt az első őszinte, feltétlen rajongód. Szív alakú csokit vett neked nőnapra, és alig telt el nap, hogy ne mondta volna el, mennyire szép vagy. Te flörtöltél vele, és a szempilládat rebegtetted. A kedvenc közös játékotok a birkózás volt, amikor ő dobált és dögönyözött téged, te pedig hangosan, visítva kacagtál. Mást talán nem is voltál hajlandó játszani vele. 

Aztán ahogy nőttél, ezek az alkalmak ritkultak. Egyre nagyobb lettél, Apa egyre kevésbé bírt el. Nem találtatok új területet, ahol kapcsolódni tudnátok. Talán ha kicsit idősebb leszel, megtaláljátok egymással újra a hangot, hiszen a szándék megvan mindkettőtökben.

Az első tíz év rajongása viszont nem tűnt el nyomtalanul. Nem látok a fejedbe, de kívülről úgy tűnik, a nőiességedet ügyesen és magabiztosan éled meg. Csinosan és visszafogottan öltözködsz, diszkréten sminkelsz, fiúk társaságában nem vagy se harsány, se gátlásos. Az első menstruációt én annak idején tragédiaként éltem meg, te a magadét már vártad, és nem is okoz neked semmi fizikai kellemetlenséget. Hiszem, hogy mindebben szerepe volt annak a rajongásnak, amivel Apa és te egymás felé fordultatok az első éveidben.

A szimbiózistól a megtört bizalomig

Nagyjából hatéves korodig úgy voltunk, te és én, mint a borsó meg a héja. Megvoltak a saját meséink, saját dalaink és a belső poénjaink. Ha szívfájdalmad volt, nemcsak elmondtad nekem, hanem a tanácsomat is megfogadtad. Együtt jártunk vásárolni, és éles szemmel szúrtad ki, hogy milyen ruha áll nekem jól. Soha nem mondanék olyat, hogy legjobb barátnők voltunk, hiszen hogyan lehetne egy felnőtt nő legjobb barátnője az óvodás lánya, de a kapcsolatunk egészen különlegesen mély volt, és bizalmas. Ha együtt elmentünk sétálni, vagy beültünk egy sütire, az nekem éppen olyan feltöltő élmény volt, mint neked.

Aztán elkezdted az iskolát, és az egész eltört. Bejöttek a képbe a külső elvárások, és ezzel egy olyan feszültség ütötte fel a fejét a kapcsolatunkban, amelyet azóta sem tudtunk teljesen feloldani. Addig elég jó anyának éreztem magam, ez most egy csapásra megszűnt. A világ - értsd: a tanító néni - szemében nem voltam az. Mert a füzetvezetésed nem volt szép, a leckéd időnként csak jelenetek árán lett hiánytalan, a szorgalmi feladatokat nem csináltad meg. A jó anyák gyerekei meg megcsinálták. “Anyuka, maguk ezt a gyereket nagyon elkényeztették. Biztosan mindent szabad neki, mert ő a kicsi” - hangzott Márti néni sommás ítélete, amikor másodikos korodban, az első Covid alatt bevallottam neki, hogy ez az itthoni tanulás nekünk egyszerűen nem megy. Én meg, hogy megfeleljek Márti néninek, valahogy elértem, hogy mindig minden feladat pöccre készen legyen. Drágán megfizettünk érte.

Itt valahol nagyon elrontottuk. De máig nem tudom, hogyan kellett volna jobban csinálni.

Az évek alatt pedig taktikát is váltottunk.

Amikor már nem érdekel

Tisztelt Szülők!

Zsófi az órán megjegyzéseket tett a tananyagra. Kérem, beszélgessenek el vele a tisztelettudó magatartásról.

Ezt a beírást tízévesen, már felső tagozatban hoztad haza. Nem szoktál amúgy ilyesmit kapni, nem mintha különösebben kedvelnének a tanárok, de a lesújtó véleményedet odavetett pillantásokkal és lebiggyesztett ajakkal szoktad kifejezni, azt meg jobb egyszerűen nem észrevenni.

Az évek során ugyanis megtanultuk, hogy ha az itthoni békét meg akarjuk őrizni, akkor ki kell zárnunk a külvilágot. Nem beengedni Márti nénit - akit amúgy még viszonylag szerettél -, se a téri anyukákat, nem az iskolai teljesítményed vagy mások ítéletei alapján minősíteni téged vagy magunkat. Sajnos ez nem mehet százszázalékosan, hiszen a társadalmi normákat értelemszerűen hozni kell, és megbukni sem lenne célszerű, de nem hagyni, hogy az ezzel járó küzdelem aláássa azt a bizalmat és szeretetet, amit az elején olyan szépen sikerült kiépítenünk.

“Kislányom, ne tegyél megjegyzéseket a tananyagra” - mondtam olyan hangsúllyal, mintha arra hívtam volna fel a figyelmedet, hogy hideg van, vegyél sapkát. Te megvontad a vállad. Már nem akartál jó lenni, de azt is megértetted, hogy a konfliktusra sincs szükség. Azóta se hoztál haza beírást semmiért. Nem azért, mert annyira meg akarsz felelni, hanem azért, mert annyit sem ér már neked az egész, hogy a szádat kinyisd miatta.

Szóval itt tartottunk tízévesen. Mások ennyi idősen kezdenek nagy álmokat dédelgetni, te ekkor ábrándultál ki a világból. Aki nem ismer annyira, mint én, azt valóban megtévesztheted a megvető pillantásokkal és az odavetett szarkasztikus félmondatokkal. De én tudom, hogy emögött mennyi bizonytalanság és fájdalom van.

Hiszen még mindig ismerlek. Bármilyen meglepő, akkor is pontosan tudom, mi van veled, ha nem mondod. És még a belső poénjaink is megvannak.

A szerző nem véletlenül nincs névvel feltüntetve, ahogy a többi szereplő nevét is megváltoztattuk. Az írás ihletője ugyanis azóta a legvadabb kamaszkor felé robog, és belegondolni is rossz, mit szólna, ha bármi felismerhető megjelenne róla.

 Borítókép: Oliver Rossi / Getty Images

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Mennyit telefonozik egy tinédzser ma Magyarországon? Egy kamasz napját követtük az online térben

Manapság már szinte lehetetlen a kamaszoknak kikerülniük a közösségimédia-felületek tartalmait, a reális cél ezért a negatív hatás mérséklése, illetve a tudatosabb internethasználat lehet.

Elolvasom
Ezt is szeretjük