Hátborzongató fotókon a halottak városai
New Orleans sötét temetői a legbátrabb utazókat is borzongással töltik el. Nézd meg őket.
Összesen 560 találat.
New Orleans sötét temetői a legbátrabb utazókat is borzongással töltik el. Nézd meg őket.
Vicces vagy épp pajzán helységnevek nemcsak hazánkban akadnak.
Salemet ma is boszorkányvárosként emlegetik az egykor itt megtörtént, szörnyű események miatt.
Az eltűntek és elesettek emlékét őrző, megrázó háborús helyszínek a turistákat is elcsendesítik.
Gyógyító helyek, melyeket ősidők óta szentként tisztelnek. A következő források veled is csodát tehetnek.
Voltak csodaszép helyek a bolygón, melyek mára a porba hulltak.
Az amerikai Bighorn gyógyító kereke a világ egyik legmisztikusabb úti célja.
A következő emlékművek láttán mindenkinek kikerekedik a szeme.
Az egyesült államokbeli Hullám a világ egyik legbizarrabb természeti formája. Te sem hiszel majd a szemednek.
Az amerikai Lost Sea létezéséről sokáig nem is tudtak, pedig a világ egyik legkülönösebb helyéről van szó.
Ha megszállni bennük nem is feltétlenül, de megnézni mindenképp érdemes a következő extrém hoteleket.
A kevesebb néha több, mely állítást a következő turistacsalogató, ám meghökkentő épületek is bizonyítják.
Badlands egyike a világ azon helyeinek, melyek nemcsak a múltban hullottak darabjaikra, de máig pusztulnak.
A világ egyik leghátborzongatóbb városa a hideglelésre vágyó turistáknak első számú úti cél.
A kaliforniai sivatagot félelmetes hasadék szeli ketté: a Szent András-törésvonal. Nézd meg, ha mered!
A nagyvilágban bőven, sőt, hazánkban is akadnak titkos föld alatti helyek. Nézd meg őket te is!
A bolygó számtalan félelmetes sebhellyel rendelkezik, melyek közül is a híres Meteor-kráter a legbizarrabb.
Jövendölés, az Antikrisztus műve, az UFO-k leszállóhelye? A georgiai kőtömböket máig számos titok övezi.
Az építészeti remekművek mellett melléfogások is jócskán akadnak a világban. Némelyik különösen mulatságos.
A következő három hely mágnesként vonzza az utazókat. Neked is látnod kell őket, mielőtt meghalsz!
Félelmetes, borzongató érzés látni a következő furcsa képződményeket. Ha megpillantod, nem felejted el!
Egy részük mindmáig igazi rejtély, mások nyitva állnak a turisták előtt.
Kikapcsolódás helyett borzongás, napsütés helyett sötét történetek. A következő helyektől a hideg is kiráz!
Nemcsak véreznek, de parázslanak a fák Vermont varázslatos vidékén. Valami gyönyörűt akarsz látni? Íme!
A paranormális jelenségek terén a Kaena-pont világszerte az egyik legaktívabb helynek számít.
A Bryce-kanyon láttán nehezen hiszed majd el, hogy földi vidéket csodálsz. Nézd meg a képeket!
Vannak kalandvágyó turisták, akik egy kis borzongástól sem riadnak vissza. A következő helyeket erős idegzetűeknek ajánljuk.
Létezik egy hely, ahol évmilliók kísérteteinek galériáját tekinthetik meg a bátor utazók. Ez nem más, mint a Bisti-kőrengeteg.
A Haleakala mellett minden vulkán aprócska gödör, de méretén kívül naplementéiről is híres. Nézd meg!
Míg a következő helyek sokakat keserűséggel, a katasztrófaturistákat kíváncsisággal töltik el.