Hányféle ételt eszik meg a gyerek? Innentől jelent betegséget a válogatás

A mentális betegségek azonosítására ma már világszerte használt DSM-5 diagnosztikus klasszifikációs rendszer közös fejezetben tárgyalja a táplálási és evészavarokat, melyek közül előbbiek leginkább csecsemő-, kisded-, illetve kisgyermekkora jellemzőek, míg utóbbiak már a serdülő-, fiatal felnőtt- és felnőttkorra, és az olyan klasszikus zavarokat takarják, mint az anorexia, a bulimia vagy a falászavar.

A táplálási zavarok hátterében egészségügyi okok, fejlődési zavarok, szorongás, tanult minta vagy például szenzoros érzékenység is állhat, kóros fogyókúrás viselkedés, önértékelési probléma és testképzavar azonban itt nincs jelen, már csak a saját testhez fűződő kapcsolat életkori sajátosságaiból kiindulva sem. Sajnos azonban az utóbbiakkal már jól jellemezhető klasszikus evészavarok sem kímélik a fiatalkorúakat, serdülők esetében igen nagy arányban fordulnak elő, mely témával kapcsolatban a Kamasztér Alapítvány gyermekpszichológusa, Bíró Boglárka is segítségünkre volt.

Pica, rumináció, ARFID: a leggyakoribb táplálási zavarok

Az egyik legjellemzőbb táplálási zavarnak a pica számít, melynek során a gyermek tartósan, legalább egy hónapon át olyan anyagot fogyaszt, mely nem számít élelmiszernek, és nem is tápláló, legyen az kréta, haj, papír vagy épp föld. Mindez nem kapcsolódhat kulturális vagy vallási hagyományhoz, és nem lehet a gyermek fejlődési szintjével magyarázni, például azzal, hogy amúgy is mindent a szájába vesz. A pica a szövődmények tekintetében nagyon veszélyes lehet, a tápanyaghiány mellett mérgezéshez és bélelzáródáshoz vezethet, ezért kezelését haladéktalanul el kell kezdeni.

A gyermekkori táplálási zavarok közé tartozik a rumináció is, mely az étel visszaöklendezését, majd újrarágását, illetve kiköpését jelenti, és csecsemő-, illetve kisgyermekkorban is működhet egyfajta önnyugtató tevékenységként. A diagnózis felállítása nem könnyű, ha azonban a probléma legalább egy hónapig fennáll, és nem magyarázható testi betegséggel, például refluxszal, alapos kivizsgálást igényel.

Végül, de nem utolsósorban, fontos beszélni az ARFID-ról - avoidant-restructive food intake disorder -, mely egyfajta elkerülő, restriktív zavart jelent, és nem csak a gyermekeknél, de ritkábban akár felnőttkorban is előfordulhat. A kórkép a táplálék elutasítását jelenti, azonban azt nem a testsúly miatti félelem vezérli. Lehet az ok egy rossz élmény - például korábbi hányás, öklendezés, félrenyelés -, de megjelenhet az étel vagy bizonyos ételek ízétől, textúrájától való idegenkedés formájában is. Jellemző az étellel, étkezéssel kapcsolatos szorongás, stressz, az azokkal kapcsolatos elkerülő viselkedés, az étkezéssel kapcsolatos érzelemkitörés, illetve az, hogy az érintettet nem érdeklik az ételek, vagy azok csak nagyon kevés típusa. 

A gyermekkori táplálási zavarok összefügghetnek egészségügyi állapotokkal, betegségekkel, a gondozóval vagy az étellel való kapcsolattal, a rosszul kivitelezett hozzátáplálással, fejlődési eltérésekkel is, és jellemzőbbek lehetnek koraszülöttség, ADHD vagy autizmus spektrumzavar esetén. Komplex terápiával a probléma jól gyógyítható, melyben a gyermekorvosnak, a dietetikusnak, de a pszichológusnak vagy akár evésterapeutának, szenzoros integrációs terapeutának is fontos szerepe lehet.

Baj, ha egyszerűen csak válogatós a gyerek?

Az ARFID-ot fontos megkülönböztetni az egyszerű válogatósságtól: aki válogatós, jellemzően éhes, és enni akar, a betegségben érintettek viszont akár egész nap kibírják étkezés nélkül, még ha éhesek is, inkább, minthogy megbirkózzanak azzal a diszkomforttal, amit az evés jelent számukra. Az ARFID extrém szélsőséges formája a válogatásnak, mely szorongással, kényszerességgel is együtt jár, és jellemzően húsz vagy annál is kevesebb étel elfogadását jelenti.

Egy szimplán válogatós gyerekre nem feltétlenül jellemző a tápanyaghiány vagy a normálistól eltérő testsúly, míg az ARFID esetében könnyen kialakulhatnak előbbiek, csakúgy, mint az alultápláltság, a vérszegénység és a fejlődésbeli lemaradás.

A hagyományos értelemben vett válogatósság a korai életkorban a fejlődés normális szakaszát is jelentheti, melyet idővel kinő a gyermek, Bíró Boglárka szerint emellett oka lehet akár a szociális, nevelési, környezeti, genetikai vagy korábbi negatív tapasztalat is. Bár gyakran teljesen ártalmatlan, a szakértő szerint érdemes odafigyelni minden változásra, főleg, ha az étkezés kihat a kedélyállapotra, vagy, ha hirtelen fogyás, hízás következik be. Fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a válogatósság nem pusztán étkezési szokás kérdése, ha jól kezeli a szülő, akkor elmúlik, ha nem, akkor súlyosabb evészavar is kialakulhat belőle. 

Lényeges, hogy milyen minta van jelen a családban az evéshez, mozgáshoz, testképhez fűződő viszony tekintetében: a legjobb, ha az étkezés és a mozgás örömet és együttlétet jelent, azonban nem annak egyetlen formáját. Fontosak a határok, ugyanakkor az autonómia érzése is, illetve előbbiekkel nem célszerű büntetést vagy jutalmazást kapcsolatba hozni. Sokat árthat az evési szokások vagy a mennyiség kritizálása, csakúgy, mint a testé, illetve az, ha funkcióit csupán a külső megjelenésre korlátozzák, annak jelentőségét túlhangsúlyozzák.

A serdülőkre már a klasszikus evészavarok jellemzők

Bíró Boglárka szerint a gyermekkorban előforduló evészavarok, táplálási zavarok nem előzményei a kamaszkoriaknak, melyek közül az anorexia nervosa már 12-18 éves kor között kialakulhat, míg a bulimia jellemzően egy kicsit később, 17-25 év között. Mindkettő főként a lányokat érinti, és mindkettő tünetei között fellelhető a testképzavar is. 

A gyermekpszichológus úgy véli, az evészavar nem az étellel való egészségtelen kapcsolatot jelenti, az étel sokkal inkább egy csatorna, melyen keresztül a fiatal jelzi, hogy valami bántja, vagy szorong valami miatt. Például, ha a szülők között gyakoriak a viták, a gyermek nem fog odamenni és elmondani, mennyire nehezen éli meg a helyzetet. Inkább túleszi magát, vagy éppen megvonja magától az ételt, hogy csökkentse a benne lévő feszültséget. Ez egyáltalán nem a gyermek hibája. Az evészavarok mögött többek között belső bizonytalanság, felgyülemlett feszültség és tehetetlenség áll, illetve a családon belüli dac megnyilvánulása is lehet.

A szakértő kiemeli, hogy az elmúlt évek társadalmi, gazdasági és egészségügyi változásai - köztük a Covid-19 járvány, az orosz-ukrán háború és a kimagasló infláció - erősen rányomták bélyegüket a családok mentális helyzetére, ezáltal a gyermekek és kamaszok lelki egészségére is. Ezen felül a social média térhódításával megnövekedett a képernyő előtt töltött idő a fiatalok körében, mely szociokulturális kockázati tényezőként irreális szépségideált közvetít feléjük. A fiatalok gyakran kapnak testalkatukra, külsejükre vonatkozó bántó kommenteket, ami különösen érzékenyen érinti őket abban az életszakaszban, amikor a testük és érzelmi világuk éppen alakulóban van. Emiatt fokozott elvárásokat állítanak fel önmagukkal szemben mind testalkatukra, mind teljesítményükre vonatkozóan. 

Bíró Boglárka a Kamasztér Alapítványnál működő lelkisegély-szolgáltatás, a Támasztér@Chatpont szakmai vezetőjeként nap mint nap találkozik ezzel a problémával: 

- Szomorúan tapasztalom, hogy szinte mindegyik beszélgetésben előkerül a testtel való elégedetlenség, a diétázás, a kapcsolati-kapcsolódási nehézségek vagy az önbizalomhiány kérdése. A legfrissebb kutatások is alátámasztják ezt a tapasztalatot, mely szerint minden ötödik kamasz elégedetlen a testével, külsejével, társas kapcsolataival. Az evészavarok pedig - melyek közül tapasztalataim szerint a leggyakoribb az anorexia, a bulimia és a falászavar - komoly lelki-pszichés nehézségek, melyek akár halálos következményekkel is járhatnak. Ezért is kulcsfontosságú időben felismerni és beszélni róluk.

Milyen jelek lehetnek árulkodók a kamaszoknál?

A gyermekpszichológus tapasztalatai szerint a szülők gyakran érzik, mondják, hogy valami nem stimmel, de nem tudják, mi. Ez lehet az első intő jel, amin már érdemes elgondolkodni. Bármilyen változás történik, nem szabad a kamaszkorra fogni. Érdemes minden furcsa, új szokást, meglepő viselkedést a gyermekkel átbeszélni. Gyakori gyanújel a titkolózás, az, hogy a kamasz nem étkezik a családdal, egyedül fogyasztja el az ételt a szobájában, vagy elrejti, esetleg otthon hagyja a becsomagolt ebédjét. Sokszor fáradtnak, levertnek, erőtlennek tűnik, szédül, vagy gyakran érzi magát rosszul, fekete a szeme alja, sok folyadékot fogyaszt, kontroll alatt tartja a bevitt kalóriákat. Megtévesztő lehet a szülő számára, ha a fiatal „jól menedzseli a diétáját”, ez már az evészavar jele is lehet. Jellemző még a bő ruházat viselése, amivel próbálja elrejteni sovány alkatát. 

Ha ilyen vagy ezekhez hasonló változások tűnnek fel a szülők számára, nem szabad megelégedni a legegyszerűbb magyarázatokkal, például: „fogytam, mert sokat idegeskedtem”. Ilyenkor óvatosan, de érdemes rákérdezni arra, hogyan érzi magát általában, milyen érzések, gondolatok foglalkoztatják, mi bántja. A beszélgetés célja viszont ne az azonnali megoldáskeresés legyen, hanem a gyermek belső világának megértése. 

Bíró Boglárka úgy véli, az evészavarok valójában nem csak az ételről szólnak, hanem főként a kapcsolatról, éppen ezért nem az étellel, hanem a gyerekkel szükséges olyan biztonságos kapcsolatot kialakítani, melyben meg tudja osztani a problémáit. A biztonság érzését az együtt töltött minőségi idő és a beszélgetés teremti meg. 

A gyermekpszichológus szerint a legrosszabb, amit a tünetek, jelek tapasztalása esetén tenni lehet, ha a szülő elkezd az érintett gyermek személyére haragudni. Bármi történik, fontos, hogy csak a cselekvést szabad bírálni, semmiféleképpen nem a személyét. A büntetés szintén nagyon káros lehet a személyiség fejlődésében. Ha baj van, ne büntessük meg a fiatalt, az ugyanis csak szégyent, szorongást és további elzárkózást eredményez. Inkább kérdezzünk rá az érzéseire: mit él meg, mi bántja, és hogyan tudunk segíteni neki.

Hol kaphat segítséget a család?

Ha az említett jelekből többet is tapasztal egy szülő, a szakértő szerint mindenképp szükséges szakember bevonása: akár a pedagógiai szakszolgálat vagy a családsegítő intézmény felkeresése is jó megoldás lehet. Az első jeleknél egy támogató beszélgetés is segíthet, a Kamasztér Alapítvány lelkisegély chatpontján, a Támasztér@Chatponton például képzett segítő szakemberekkel tudnak beszélgetni a fiatalok, mely komoly segítséget tud nyújtani számukra. 

Mindemellett a megfelelő terápia kiválasztása és a fiatal által elfogadott terapeuta megtalálása is elsődleges a folyamatban. A fiatal részéről fontos az együttműködési hajlandóság ahhoz, hogy hatékony legyen a terápia, aminek a legfontosabb eszköze a kapcsolat a terapeuta és a fiatal között. Amikor a kamasz szakemberhez kerül, már számos meg nem értést, véleményt, jó szándékú kritikát, tanácsot, kapott a környezetétől, és köszöni szépen, nem kér többet. Tele van feszültséggel, szorongással, ellenállással emiatt. Ilyenkor nagyon fontos egy olyan biztonságos kapcsolat kialakítása, melyben figyelmet, megértést és elfogadást kap. Ha megkapja ezt a fajta támogatást, megváltozik a hozzáállása, kialakul a bizalom a két fél között. Ez a bizalom a hosszabb távú, valódi elköteleződés alapja a gyógyulás felé.

Bíró Boglárka szerint a terápia során komoly nehézséget jelenthet a betegségtudat hiánya, az evészavaros fiatalok többségének ugyanis nincs betegségtudata, és amíg ez fennáll, a gyógyulás is esélytelen. Nehézség még a gyógyulás felé vezető úton a terápia idő előtti megszakítása. A gyógyulás hosszadalmas, hullámzó folyamat: vannak időszakok, amikor a fiatal jobban van, és ilyenkor úgy érzi, már nincs szüksége további támogatásra, ezért kilép a folyamatból. Ez azonban veszélyes lehet, mert egy új érzelmi megterhelés könnyen visszasodorhatja a korábbi állapotba. Összességében a terápiának csak egy része szól a rögzült szokások megváltoztatásáról, célja a gyermekek, kamaszok esetében is az evészavarok pszichológiai, érzelmi és fizikai aspektusainak kezelése egy mélyebb, tartós belső egyensúly létrehozása érdekében.

A szülő szerepe kulcsfontosságú a terápiában

A Kamasztér pszichológus szakértője szerint a szülőség nehéz feladat, senki nem tanulja, hogyan kell jó szülőnek lenni. A szülőség számtalan döntéshelyzet elé állít, de annál, hogy jól vagy rosszul döntünk, vagy épp hibázunk-e, talán még fontosabb, hogy észrevesszük-e a hibáinkat, képesek vagyunk-e belátni azokat, jóvátenni, felelősséget vállalni, változtatni. Nem kell tökéletes szülőnek lenni, csak elég jónak, aki képes a fejlődésre és a legjobb tudása, szándéka szerint cselekszik. Ez már önmagában óriási segítség a gyermeknek.

A család az egyik legfontosabb támogató rendszer a gyermek életében, ezért a szülő hozzáállása kulcsszerepet játszik a terápiás folyamatban is. Fontos, hogy közösen teremtsék meg a gyógyuláshoz szükséges feltételeket, ami kiterjed a közös étkezésekre és a családon belüli kommunikációra is. 

Emellett az is rendkívül fontos, hogy a szülő gondoskodjon a megbeszélt keretek betartásáról: a gyermek jelenjen meg az üléseken, készítse el a házi feladatát, illetve vegyenek részt családterápián, és az ott átbeszélteket következetesen alkalmazzák. Ezek a látszólag apró lépések teszik lehetővé, hogy a gyermek érezze: nincs egyedül, számíthat a szülő támogatására, és együtt képesek változást elérni.

Képek: Getty Images Hungary.

• evészavar
• válogatós
• kisgyerek
• kamasz
• anorexia
• bulimia
• Életmód