Ez a betegség is megbújhat a csendes elhízás hátterében: amikor az akaraterő már nem elég

Az anorexia és a bulimia mellett ma világszerte és Magyarországon is a falászavar - binge eating disorder - számít az egyik leggyakoribb evészavarnak, mely, bár már az 1990-es évektől kezdve vizsgálják a szakemberek, hivatalosan csak 2013 óta része a diagnosztikus rendszernek.

Míg a két másik említett evészavar gyakrabban fordul elő nőknél, a falászavar esetében az érintettek fele férfi, abban pedig, hogy megjelenése egyre gyakoribb napjainkban, szakértők szerint jelentős szerepet játszik a környezeti és társadalmi nyomás fokozódása: a diétakultúra, a szépségideálok torzulása, a teljesítménykényszer és az érzelmek elfojtására ösztönző elvárások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az evés sokaknál megküzdési formává váljon.

A témával kapcsolatban Dr. Babusa Bernadett, evészavarokra specializálódott klinikai szakpszichológus osztotta meg velünk tapasztalatait, aki úgy véli, a modern életvitel is hajlamosító tényező lehet, a rendszertelen napirend, a stresszes élethelyzetek és az érzelmi magány mind kedveznek a falásrohamok kialakulásának.

A falászavar főbb tünetei

Szakértőnk elmondta, sokan úgy gondolják, a falászavar nem valódi pszichés probléma, csupán kontrollálatlan nassolás vagy gyenge akarat eredménye, valójában azonban egy diagnosztizálható evészavar, melynek komoly pszichológiai és fizikai következményei lehetnek. Komoly problémát jelenthet, hogy a korai jelek gyakran rejtetten maradnak, ugyanakkor a következő tünetek fennállása esetén mindenképp érdemes gyanakodni, és segítséget kérni, a mielőbbi felismerés ugyanis megelőzheti a súlyosabb állapot kialakulását:

• rendszeresen visszatérő, kontrollvesztett falásroham;
• titkolt evések, étel elrejtése vagy felhalmozása, egyedül evés;
• rendkívül gyors evés, a jóllakáson túl tartó falásrohamok;
• kaotikus étkezési szokások;
• falás után intenzív szégyen, bűntudat, önvád vagy lehangoltság;
• gyakori nassolás étkezések között, valódi éhségérzet nélkül;
• hangulatingadozások, szorongás.

Falászavar vagy bulimia?

Dr. Babusa Bernadett szerint a falászavar és a bulimia első ránézésre hasonlónak tűnhet, hiszen mindkettőre jellemző a kontrollvesztett falásroham. A legfőbb különbség azonban a kompenzáló viselkedés hiánya: míg bulimiában a falásrohamokat önhánytatás, hashajtóhasználat vagy extrém mértékű testmozgás követi, a falászavar esetén ilyen súlycsökkentő próbálkozások nincsenek. Ennek következtében a falászavarral élők közel fele túlsúlyos vagy elhízott.

A falászavar és az általános elhízás között sem szabad azonban egyenlőségjelet tenni - véli a doktornő. Míg ugyanis nem minden túlsúlyos ember küzd evészavarral, a falászavarban szenvedőknél jellemző a kaotikus étkezés, az érzelmi evés, a gyakori nassolás és a nagymennyiségű, gyors ételfogyasztás, sokszor éhségérzet nélkül. Ráadásul falászavar esetén gyakrabban fordulnak elő társuló pszichés zavarok, például depresszió vagy szorongás.

Mélyebb érzelmi okok állhatnak a háttérben

Ahogy arról a pszichológus szakértő beszámol, a falászavar hátterében gyakran mélyebb érzelmi nehézségek állnak. A falásrohamok sok esetben a szorongás, magány vagy lehangoltság elviselésére tett kísérletek, különösen akkor, ha az érintettnek nincs más, hatékony eszköze az érzelmei szabályozására. Vagyis a falásroham sok esetben nem más, mint egy elkerülő vagy menekülő viselkedés, melynek célja a kellemetlen érzelmi állapotok gyors enyhítése. Ugyanakkor ez a megkönnyebbülés csak átmeneti, hiszen a rohamot követően gyakran jelenik meg bűntudat, szégyen és önvád, ezek pedig újabb falásrohamokat válthatnak ki, fenntartva az ördögi kört.

Az élethelyzeti tényezők - mint a tartós stressz, a veszteségek, a párkapcsolati problémák vagy épp a munkahelyi nyomás - szintén hozzájárulhatnak a falásrohamok megjelenéséhez. A társadalmi nyomás sem elhanyagolható: az idealizált testkép, a gyors fogyást ígérő diéták és az „akaraterő” köré épülő narratívák könnyen megingatják az önbizalmat, és szégyenérzetet keltenek, különösen azokban, akik már egyébként is sérülékenyek.

Hogy válik az evés megküzdési móddá?

- Az evés már csecsemőkortól kezdve nem csupán biológiai szükséglet, hanem érzelmi szabályozó szerepe is van, ugyanis megnyugvást, vigaszt vagy biztonságot nyújt. Ezen felül az evés során dopamin és endorfin is felszabadul, vagyis az agy jutalmazó rendszere aktiválódik, ami átmeneti enyhülést, megkönnyebbülést eredményezhet - magyarázza a doktornő.

Megemlíti azt is, hogy sok családban az etetés a szeretet kifejezésének elsődleges módja, azaz az evés már egészen korán érzelmi töltettel telítődik meg. Vagyis az evés nemcsak a testi szükségleteket, hanem az érzelmi hiányokat is kielégítheti, és ez a minta sokszor felnőttkorra is megmarad.

Ezen felül az evés tulajdonképpen egy gyors, legális, könnyen, bárhol elérhető - és kezdetben hatékony - módja a fájdalmas érzések enyhítésének. Azok, akik nehezen ismerik fel és fejezik ki az érzelmeiket, illetve nem rendelkeznek egészséges érzelemszabályozási eszközökkel, melyekkel szabályozni tudnák a bennük lévő feszültségeket, könnyen használják a falásrohamokat érzelmi csillapító eszközként. Mivel az evés biológiai és pszichológiai szinten is erősen jutalmazó tevékenység, könnyen a megküzdés fő eszközévé válhat, ha hiányoznak a hatékonyabb megküzdési módok.

Gyakran vezet tartós túlsúlyhoz

Ahogy Dr. Babusa Bernadett is említi, a falászavar mentális következményei között gyakori a depresszió, a szorongás, a szégyenérzet, valamint az önértékelés tartós sérülése. A falásrohamokat sokszor bűntudat, önvád és lehangoltság követi, ami egy önromboló érzelmi spirált indíthat el.

A fizikai következmények terén fontos megemlíteni, hogy gyakran vezet túlsúlyhoz vagy elhízáshoz, mely növeli a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, illetve az ízületi problémák kialakulásának kockázatát. A hirtelen, nagymértékű kalóriabevitel hosszútávon az emésztőrendszert is megterheli, és hormonális egyensúlyzavarokat okozhat. A falásroham után mindemellett gyakoriak az átmeneti fizikai tünetek, például az ödémák, a bevizesedés, az emésztőrendszeri panaszok vagy a testsúlyingadozás.

Bár a túlsúly és az elhízás gyakori következménye a betegségnek, tévhit, hogy az csak a túlsúlyosokat érinti. Sok falászavaros ember túlsúlyos, de ez nem kizárólagos jellemző. A falászavar előfordulhat átlagos testsúlyúaknál is, és a diagnózist nem a testsúly, hanem a viselkedéses és érzelmi jellemzők alapján állítják fel.

Szakértőnk fontosnak tartja megemlíteni, hogy a falászavarban érintettek egyik legnagyobb tévhite az is, hogy minden megoldódik, ha majd lefogynak. A testsúly csökkentése ugyanis önmagában nem oldja meg az evészavart, sőt, a diétázás sokszor súlyosbítja azt. A valódi felépüléshez átfogó pszichoterápiára és érzelemszabályozási eszközök elsajátítására van szükség.

Komplex terápiára van szükség

A falászavar kezelése komplex terápiát igényel, mely magában foglalja a pszichoterápiát - egyéni vagy csoportos -, társuló pszichiátriai tünetek mellett a gyógyszeres kezelést, valamint túlsúly és elhízás esetén a célzott testsúlycsökkentő programot.

A doktornő tapasztalatai szerint a pszichoterápia során az érintett megtanulja felismerni a falásrohamokat kiváltó érzelmi és gondolati mintázatokat, fejleszti az érzelemszabályozási készségeit, és új, egészségesebb megküzdési módokat sajátít el. A terápia egyik fő célja az evés körüli kontroll visszaszerzése, az önértékelés megerősítése és a testtel való viszony újraépítése.

A szakértő úgy véli, a gyógyulás esélyei biztatóak: megfelelő támogatással az esetek nagy részében jelentős javulás érhető el, sokan hosszú távon is stabilizálni tudják az állapotukat, és megszabadulnak a falásrohamoktól. A korai felismerés és a segítség mielőbbi igénybevétele azonban kulcsfontosságú.

Hogyan segíthet a környezet?

Az evészavarokkal foglalkozó pszichológus kiemeli azt is, korántsem mindegy, a környezet hogyan reagál a problémára, a falászavar ugyanis gyakran titkolt és szégyenteljes küzdelem. A környezet szerepe meghatározó abban, hogy az érintett mer-e segítséget kérni, és megtalálja-e a felépülés felé vezető utat. Mivel az időben megkezdett terápia javítja a felépülés esélyét, ezért bátorítani kell a beteget, hogy keressen fel szakembert. 

Mit nem szabad?

• Ne kritizáld a testsúlyt vagy az étkezést. A megjegyzések - „Biztos, hogy még azt is meg akarod enni?” vagy „Ha mindig csak ennyit ennél, nem lenne gondod a súlyoddal” - csak fokozzák a szégyenérzetet.
• Ne adj kéretlen tanácsokat diétáról vagy sportolásról. Ezek nem segítenek a probléma gyökerének megoldásában.
• Ne próbáld kontrollálni vagy számonkérni. Az ételek vagy a nassolnivalók önkényes kidobása, a folyamatos szemmel tartás könnyen visszaélésként élhető meg, és aláássa az autonómiát.
• Ne bagatellizáld a helyzetet. Az olyan mondatok, mint „Más is szokott sokat enni, ez nem nagy ügy”, érvénytelenítik a másik érzéseit.

Gyanú esetén nem csak a támogatás fontos, hanem az is, hogy az érintett minél előbb eljusson azokhoz a szakemberekhez, akik segítenek elindulni a gyógyulás útján. Az első lépés általában a háziorvos vagy gyermekorvos felkeresése, aki fel tudja mérni a páciens fizikai állapotát, és szükség szerint pszichiáterhez, pszichológushoz és dietetikushoz irányítja tovább.

Képek: Getty Images Hungary.

• evészavar
• pszichés betegség
• betegség
• tünetek és betegségek
• elhízás
• túlsúly
• étvágy
• Életmód