Ijesztő, mit tesz a testeddel az okostelefon - Több szempontból is káros lehet
A 21. századi ember egyik legnagyobb függősége a telefonja. Pedig ezek az okoseszközök több szempontból is árthatnak az egészségnek.
Az okostelefonok káros hatásait, azt hiszem, nem kell bemutatnunk. Nyomogatásuk függőséget okoz, adatlopás áldozataivá tesz, elzár az offline világtól, és az alvás minőségén is ront. Mindezek ellenére az elektronikai eszközök már a gyerekek életében is állandó szerepet játszik, akármennyire is próbálják a szülők halogatni az első telefonvásárlást.
A pszichológiai és szociális problémák mellett fizikailag is leamortizálnak a mobilok. Cikkünkben most végigvesszük, milyen negatív testi és szervi következményekkel járhat, ha folyamatosan rajtuk lóg az ember.
Ijesztő, mit tesz a testeddel az okostelefon
Szemek
Az okostelefonok képernyőinek kék fénye nemcsak az alvási ciklust borítja fel, hanem a látásra is negatív hatással van. Egy 2018-as kutatásban a sejteket a kék fénynek tettek ki. Az eredmények alapján a szem által kibocsátott retinollal átitatott sejtek olyan károsodást szenvedtek, amit a retinol nélküli szövetek nem. Ez katasztrofális lehet a szem fotoreceptor sejtjeinek számára, mivel e sejtek károsodása maradandó.
Az okostelefonos kék fénye súlyosbítja a makuladegenerációnak nevezett szemkárosodást. Ez az állapot a 60 év felettiek körében a legelterjedtebb, így azok a nyugdíjasok, akik már nem akarják elsajátítani az okoseszközök fortélyait, most remek kifogást kaptak.
Fülek
Nem meglepő tény, hogy a hangos zene üvöltetése közvetlenül a hallójáratban nem éppen kedvező. Az Arkansasi Orvosi Egyetem kutatása megállapította, hogy még akkor is károsodik a hallás, ha alacsony hangerőn szól a zene. A hallás minősége már napi egy óra zenehallgatás után csökkent. Ezt követően a 2000 és 8000 hertz közötti hangokra kevésbé lesz érzékeny a fül.
Ha károk nélkül szeretnéd élvezni a kedvenc dalaidat, a különböző Bluetooth-hangszórók használata jó megoldás lehet. Tanulmányok szerint a vezeték nélküli Bluetooth-fülhallgatók jelentősen csökkenti az elektromágneses terhelést.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fogak és állkapocs
Egy izraeli egyetem kutatása alapján az okostelefont használó fiatalok több mint negyven százaléka szenved fogcsikorgatástól. Közülük 29 százaléknak valós állkapocsfájdalmaik voltak. Bizonyos esetekben a fogcsikorgatás és állkapocsfájdalom ízületi károsodáshoz vezetett.
Nyak
Meglepő, de az okostelefon-használat a nyakra sincs jó hatással. Ahogy ugyanis lefelé nézel a mobilod képernyőjére, a fejed előrebillen, így nagyobb terhelés nehezedik a felső csigolyákra. Ha körülbelül 15 fokkal dőlsz lefelé, az 125 százalékkal nagyobb terhelést jelent, 30 foknál ez 233 százalék, 60 foknál pedig 400 százalék. A nyaki csigolyák fájdalma, zsibbadása és elmozdulása bizonyos mértéken felül orvosi beavatkozásra szorul, a problémák pedig már serdülőkorban is jelentkezhetnek. Ennek elkerülése érdekében érdemes a chatelés helyett a régimódi telefonálást választani. Ha ragaszkodsz a pötyögéshez, bizonyos időközönként végezz nyújtási gyakorlatokat.
Csukló
Ahogy görgetsz a posztok között, az ujjak természetellenes mozgást végeznek. Ez a mozdulat vezethet ínhüvelygyulladáshoz, krónikus fájdalomhoz, sőt, a mutató- és hüvelykujj használatának romlásához. A Washington Post „okostelefon-kisujj”-nak nevezi az ujjpercre gyakorolt hatást. Az ortopéd sebészek azt tanácsolják, hogy ne tartsd túl sokáig ugyanabban a pozícióban a kézfejed.
Szív
Régóta köztudott, hogy a mobileszközöket nem javasolt közel tartani a szívhez. Egy 2010-es kutatás során meglepő módon a kontrollcsoport fiatalabb résztvevői szenvedtek szívritmuszavarban és heves szívdobogásban.
Fontos kiemelni azonban, hogy ezek az eredmények nem az eszközök elektromos folyamataiból erednek. Az okostelefon elektromágneses sugárzása nem befolyásolja jelentősen a szívet. Akinek azonban pacemakere van, mindig tartsa legalább 15 centiméter távolságra mobiltelefonját.
Könyök
A „teniszkönyök” mellett már a „mobiltelefon-könyök” is kialakulhat. Az okostelefon hosszabb ideig történő felemelésével az alkarban lévő singcsonti ideg beszorul, és kimozdul a megfelelő helyzetéből, ami által károsodhat is. Ahhoz, hogy ezt elkerüld, ne tartsd túl sokáig a kezedben a telefont, és ne a könyököddel támaszd a karodat, amikor az ágyban fekve görgeted az Facebookot.
Ezt teszi az agyaddal az okostelefon - Olvass tovább!
Az áradó információdömping azt az érzést kelti, mintha muszáj lenne fél szemmel és füllel figyelni rá, ellenkező esetben lemaradsz valamiről. Ez a helyzet azonban lehetetlenné teszi az elmélyült alkotói tevékenységet.
Ezt teszi az aggyal az állandó kütyüzés: blokkolja az összes kognitív funkciónkat
Sem koncentrálni, sem gondolkozni nem enged. Minden kognitív funkciónkat blokkolja. Érdekes tanulságokkal zárult a kísérlet.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)