7 természetes nyugtató, stresszoldó módszer: tudományosan bizonyított a hatásuk
A nyugtató hatású gyógynövények biztonságosan alkalmazhatók a stressz enyhítésére.
A stressz érzete lehet csak ideiglenes, de állandósulhat is, ami megkeserítheti a mindennapokat. Mivel felemészti az ember idejét és energiáját, a fontos teendők háttérbe kerülhetnek, ami a munka, tanulás vagy a magánélet rovására mehet.
A stressznek fizikai tünetei is vannak, vezethet álmatlansághoz, étvágytalansághoz, gyakori fejfájásokhoz, állandósult szorongásérzethez. Sokszor a szívrohamra emlékeztető mellkasi szúrás, szédülés, ekcéma vagy valamilyen kényszeres cselekvés - körömrágás, fejvakarás - mögött is a nyomás alatt álló szervezet jelzései állnak. Szerencsére sokat lehet tenni az enyhítése érdekében.
A táplálkozás és gyógyteák a stressz ellen
A táplálkozás szerepe kiemelten fontos a stressz legyőzésében, mivel a bélflóra szoros összeköttetésben áll az aggyal. Kutatás bebizonyította, hogy a bélcsatornában élő baktériumok nemcsak az emésztési folyamatokat befolyásolják, a pszichére is hatással vannak. Képesek a hangulatot és a viselkedést is megváltoztatni - a szerotonin előállítását is a bélbaktériumok szabályozzák.
Bizonyos vitaminok, a B-vitamin, a magnézium, a kalcium, és a hormonok, mint a melatonin is az ember segítségére lehetnek ilyenkor. A gyógynövényből készült teák és kivonatok is hatalmas segítséget jelentenek, ezért érdemes őket - kivonatok esetében szakorvossal történt egyeztetés után - kúraszerűen is fogyasztani.
Zöld tea
A zöld teában található L-theanine aminosav nyugtató hatású, csökkenti a stressz-szintet anélkül, hogy álmosító hatása lenne. Összesen 68 ezer ember vett részt különböző kísérletekben, akik naponta ittak zöld teát, és az eredmény azt mutatta, hogy a teázás képes csökkenteni a szorongás szintjét amellett, hogy növeli a figyelem és a memória hatékonyságát.
Meggy
Talán meglepő lehet, de a meggyben az emberi szervezetben is megtalálható, természetes melatonin van. A melatonin hormon a sötétség-fény hatására emelkedik vagy csökken a szervezetben - épp ezért tudja nagyban befolyásolni a televízió és a monitorokból áradó kék fény is az alvás idejét. A stressz okozta álmatlanságot éppen ezért akár meggylével is lehet enyhíteni, egy tanulmányban alvászavarral küszködő betegek napi két alkalommal ittak meggylevet, aminek következtében könnyebben tudtak elaludni.
Illatos rózsásvarjúháj
Az illatos rózsásvarjúháj - vagy latinul Rhodiola rosea - nevű növénynek különleges hatása van az emberi szervezetre. Úgy képes stimulálni az idegrendszert, hogy a stresszes helyzetekben se adja fel a szolgálatot.
Egy százfős kutatás során 400 milligrammnyi növényi kivonatot adtak a résztvevőknek naponta, és a hatás már egy héten belül látszódott - ahogy folytatódott a kutatás, úgy lettek egyre jobbak az értékei azoknak, akik álmatlanságban, rövid távú memóriaromlásban vagy koncentrációs nehézségekkel küzdöttek. A gyógynövény kivonatát kapszula formájában lehet Magyarországon megvásárolni Rhodiola rosea néven.
Álombogyó
Az álombogyó, vagyis ashwagandha - latinul Withania somnifera - hatását tekintve éppúgy tudja csökkenteni a stressz érzetét, mint a rózsás varjúháj. Egy kutatás során a növény hatását 60 különböző, enyhén stresszes személynél próbálták ki.
Kettéosztották a csoportot, az egyik fele 240 milligrammnyi álombogyó-kivonatot kapott, a másik felének pedig 60 napon át placebót kellett szednie. Az álombogyó hatása kimagaslott a placebo mellett, a stresszt, a szorongást és a depressziós tüneteket is sikerült enyhíteni. Magyarországon Withania somnifera néven lehet kapni tea formájában vagy kapszulaként.
Mámorbors
A mámorbors trópusi örökzöld növény, belőle készül a Csendes-óceán déli részén található szigetvilág lakóinak nemzeti itala, a kava. Nyugtató hatását a kavalactone hatóanyagának köszönheti.
Egy tanulmány szerint a kava hatékony szorongásoldó. Ugyanakkor májkárosodással is kapcsolatba hozták a használatát, de csak olyan esetekben, amikor a levelekből vagy a törzséből nyerték ki a kivonatot. A gyökeréből származó hatóanyagnak nem volt ilyen hatása - de hogyha valaki ilyen típusú étrend-kiegészítőt szeretne szedni, előtte győződjön meg arról, hogy ellenőrzött forrástól származik-e. Kapszula formájában lehet kapni Magyarországon, természetes altatóként árulják.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A halétel is segíthet
A melatonin - amit alvási hormonnak is neveznek - képzésében nyújt segítséget a halak fogyasztása, ami magas B6-vitamin-tartalmuknak köszönhető. Megtalálható még a teljes kiőrlésű gabonákban, a tojásban, hüvelyesekben és a tejtermékekben is. Egy 1292 főt számláló tanulmány alatt arra az eredményre jutottak, hogy akik 90 napon át ezt a vitamint szedték, javult a közérzetük, csökkent a stressz-szintjük és a szorongás mértéke, de növekedett az energiaszintjük. Bár természetes forrásból fedezve gyakorlatilag valószínűtlen a túladagolás, nem szabad átesni a ló túloldalára, mivel a B-vitaminok túlzott bevitele épp hogy növeli a stressz szintjét.
Természetesen nagyon fontos hangsúlyozni azt, hogy mielőtt bárki kúraszerűen elkezdené fogyasztani a felsorolásban szereplő ételeket és gyógynövényeket, előtte feltétlenül érdemes konzultálnia kezelőorvosával vagy dietetikus szakértővel.
10 mozdulat, amik igazi megkönnyebbülést hoznak
Több jógapóz is alkalmas a fejfájás elmulasztására, ám a test jelzéseit ilyenkor is végig figyelembe kell venni: a mozdulatokat csak addig szabad kitartani, amíg még jólesik, és nem okoz fájdalmat.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
- gyógynövény
- természetes gyógymód
- nyugtató
- stresszoldó módszerek
- b-vitamin
- meggy
- hormon
- szorongásoldó módszerek
- alvászavar ellen
- hal
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- egészség
- meditáció