Így ehetsz egyszerűen még több zöldséget: imádni fogod ezeket az ötleteket
A zöldségek sokkal változatosabban használhatók fel, mint ahogyan azt a legtöbben gondolnák.
Az egészséges életmód egyik legfontosabb pillére a változatos, kiegyensúlyozott, gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étkezés. Az általánosan elfogadott nemzetközi ajánlások szerint e kétfajta táplálékból legalább napi öt adagot kéne elfogyasztani, méghozzá úgy, hogy a mérleg a zöldségek javára billenjen el.
Nem tűnik kivitelezhetetlennek, azonban az emberek tányérjára általában jóval kevesebb rost kerül, mint szükséges lenne. Ennek több oka is lehet, az egyik, hogy vannak, akik unalmasnak találják őket, egyből a salátára és a főzelékre asszociálnak róluk. Pedig nagyon kreatív módok léteznek a zöldségek felhasználására, amik nem csak a gyerekeknél válhatnak be.
Kreatív ötletek a zöldségek felhasználására
Válogatósabb gyermekek szülei olykor hihetetlen leleményességről tesznek tanúbizonyságot, ha a csemetéjük étkezéséről van szó. Mulatságos formákat raknak ki a zöldségekből és a gyümölcsökből, vagy épp süteményekbe rejtik őket. Felnőttként is frappáns ötletek állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy növeljük, és változatosabbá tegyük a zöldségfogyasztásunkat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- egészség
- koleszterin
A 8 legjobb koleszterincsökkentő étel: érdemes mindennap fogyasztani belőlük
- cukorbetegség
- koleszterin