165 cm-es nő optimális testsúlya 53 kg lenne? Az ideálistestsúly-képlet ezt állítja
A képletet dr. Kenneth H. Cooper dolgozta ki még a 80-as években.
A XXI. században a világ fejlettebbnek nevezett részén az ember halálát sokkal nagyobb eséllyel okozza a mértéktelen, egészségtelen táplálkozás, mint valamilyen járvány vagy háború. 2020-ban az emberek 38 százaléka túlsúlyos vagy elhízott volt a BMI szerint. Magyarországon a túlsúllyal élők, illetve az elhízottak a lakosság kétharmadát teszik ki.
A túlsúly és az elhízás nem elsősorban esztétikai kérdés. Nincs a szervezetnek olyan porcikája, melyet ne érintenének a fölös kilók. A mozgásszervi megbetegedésektől kezdve a diabéteszen és szív- és érrendszeri betegségeken át a rákig, illetve a pszichés problémákig mindenre hatással vannak a szaporodó kilók. Ám hogy mi számít túlsúlynak, abban nincs mindig egyetértés a szakemberek között.
Ki számít túlsúlyosnak a BMI szerint?
A testtömegindex (BMI, vagyis Body Mass Index) egy statisztikai mérőszám, mely az ember testmagasságának és testsúlyának arányát méri. Kiszámítása során a kilogrammban megadott testtömeget kell elosztani a méterben mért testmagasság négyzetével.
Általánosságban véve, ha az így kapott eredmény 18,5-24,9 között van, az normál testsúlynak számít, 25-30 között túlsúlyról, 30 felett pedig már elhízásról beszélünk, ám ezek a számok életkortól függően kissé eltérhetnek. Vagyis egy 165 cm magas, 60 kg-os nő a 22-es eredményével a normál testsúly kategóriába esik a BMI szerint. Van azonban egy másik számítási módszer, mely ennél jóval szigorúbb.
Dr. Cooper ideálistestsúly-képlete
Dr. Kenneth H. Cooper A tökéletes közérzet programja című könyvében ismerteti az úgynevezett ideálistestsúly-képletet. Dr. Cooper neve az iskolákban alkalmazott 12 perces Cooper-tesztről lehet ismerős a többségnek. A ma már 90 év feletti orvos éveken át vezette az általa alapított dallasi kutatóintézetet, az Aerobics Centert, ahol rehabilitációját végezte. Dr. Cooper több ezer ember testzsírjának meghatározását követően alkotta meg az alábbi tökéletestestsúly-képletet:
- férfiak = testmagasság (cm-ben) x 0,71 - 58
- nők = testmagasság (cm-ben) x 0,62 - 49
Tehát, ha a fenti példánál (165 cm magas, 60 kg-os nő) maradunk, dr. Cooper képlete alapján 7 kg túlsúlya van: az ideális testsúly számára 53 kg lenne. Bár elsőre megdöbbentően kevésnek hangzik ez a szám, ám a titok valószínűleg abban keresendő, hogy egyszerűen megszokta a szemünk a 20-30 kg-os túlsúly látványát, melyhez képest 5-10 kg plusz már egyszerűen fel sem tűnik, sőt akár vékonynak is láthatjuk.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Természetesen ettől a szigorúan vett ideálistestsúly-képlettől el lehet térni 1-2 kg-mal, és nyilván fontos a testösszetétel-mérés is - nem mindegy, hogy izom vagy zsír adja a pluszkilókat. Aki rendszeresen sportol, és izomtömege magasabb az átlagnál, annál természetes, hogy eltér a képlet által megadott számtól. Ugyanakkor a kézzel-lábbal tiltakozóknak érdemes mélyen magukba nézni, és átgondolni a táplálkozási szokásaikat.
A testtömegindex hátulütői: miért nem működik a BMI?
Sok olyan eset van, amelyben a BMI nem alkalmazható. Mutatjuk, melyek ezek.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)