Tom Hanks felesége gyönyörű színésznő - Már 31 éve élnek boldog házasságban
Tom Hanks 1988-ban vette feleségül Rita Wilsont.
Tom Hanks szerencsés embernek mondhatja magát, amellett, hogy szép színészi karriert futott be, a magánéletében is sikeres. Már 31 éve él házasságban gyönyörű, színésznő feleségével, Rita Wilsonnal. A két sztár Hollywood első számú házaspárja, több mint három évtized után is nagy a szerelem közöttük.
Friss fotón Tom Hanks felesége
A színész és kedvese még a '80-as években találkoztak a Bosom Buddies című sorozat forgatásán, Rita Wilson a széria egyik epizódjában szerepelt, majd az 1985-ös Önkéntesek című moziban is együtt szerepeltek. Amikor megismerkedtek egymással, Tom Hanks még házas volt, de a színész korábbi, GQ-nak adott interjújából kiderült, hogy már legelső pillantásra érezhető volt kettejük között a szikra.
Bevallása szerint, amikor elkezdtek ismerkedni, az első házassága már tönkrement, hivatalosan 1987-ben vált el, egy év múlva pedig nőül vette Ritát. A színésznek az első házasságából született egy fia, Colin és egy lánya, Elizabeth. Rita Wilson két fiúgyermeket szült neki: Chat 1990-ben, Truman 1995-ben született meg.
A sztárpár sok szépet átélt együtt, de a rosszból is kijutott nekik, ugyanis a színésznőnél 2015-ben mellrákot diagnosztizáltak, ebben az évben le is operáltatta a melleit. Ez a szörnyű eseménysorozat csak még jobban megerősítette a kapcsolatukat.
- Sosem tudhatod, hogy a házastársad hogyan reagál egy ilyen szituációban. Én annyira boldog voltam, mert az én férjem mindenben támogatott engem. Ki gondolta volna, hogy a betegségem csak még közelebb hoz bennünket? - nyilatkozta korábban Rita Wilson a The New York Times-nak.
A színésznő napjainkban már jól van szerencsére, ráadásul a hollywoodi hírességek sétányán márciusban egy csillagot is kapott.
Columbo felesége gyönyörű menyasszony volt - Peter Falk haláláig szerette Sherát
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- will smith