Fotókon Tom Cruise és Katie Holmes 15 éves lánya: Suri így hasonlít édesanyjára

Katie Holmes és Tom Cruise lánya az édesanyjára ütött.

suri-cruise-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinte médiatörténelmi pillanatnak számított, amikor Tom Cruise Oprah Winfrey műsorában még a kanapén is ugrált, annyira euforikus állapotban volt a szerelemtől, amit Katie Holmes iránt érzett. A két színész 2005 áprilisában kezdett randizni, majd egy évvel később, 2006 áprilisában világra jött kislányuk, Suri, ugyanebben az évben az életüket is összekötötték, ám 2012-ben elváltak.

Suri Cruise nagyon hasonlít édesanyjára

Amikor a kislányuk a világra jött, óriási figyelem vette őket körbe, a lesifotósok rendszeresen megörökítették hármójukat, így lényegében Suri a világ szeme láttára cseperedett fel. Bár kicsi korában sok olyan kép készült róla, amikor éppen duzzogott valamin, de egy pici gyereknél ez teljesen normális jelenség. Mára egy nagyon bájos tinilány lett belőle, aki egyértelműen édesanyja szépségét örökölte.

Szülei válása után édesanyjával maradt, akivel New Yorkban élnek, a szcientológia egyház elvei alapján élő Tom Cruise-zal viszont nem rózsás a kapcsolata, ugyanis a vallás gyakorlóinál bevált szokás, hogy válás esetén az illető megszakítja a viszonyt a hívő féllel. Katie Holmes is így tett Cruise-zal, illetve mivel a lányuk sem az egyház tagja, így a színészt eltiltották a saját vérétől.

Suri már egészen pici korától balettra járt, jelenleg Manhattan egyik privát gimnáziumában tanul. Csakúgy mint édesanyjából, belőle is magas, karcsú lány lett. A haj- és szemszínét is tőle örökölte.

Képes összeállításunkban megnézheted Suri Cruise fotóit.

Ezt is szeretjük