Lewis Hamilton 34 éves öccse ennyire jóképű: Nicolas bénultan született, mégis autóversenyző

Lewis Hamilton és öccse, Nicolas egyébként külső jegyekben is hasonlítanak egymásra.

Lewis Hamilton öccse, Nicolas
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Top olvasott cikkek

Amint egy pilóta bekerül a Forma–1-be, óriási figyelem irányul rá, és vele együtt a szeretteire is, akik többnyire igyekeznek távol maradni a reflektorfénytől. Nem úgy, mint Lewis Hamilton öccse, Nicolas Hamilton, aki veleszületett betegsége ellenére szintén autóversenyző lett.

Lewis Hamilton öccse, Nicolas

Ugyan Lewis Hamilton nem sűrűn mutatja meg szeretteit a közösségi oldalain, az köztudott róla, hogy a családja mindennél fontosabb számára. A brit pilóta egy nagy mozaikcsaládban nőtt fel. Lewis 1985-ben született Anthony Hamilton és Carmen Larbalestier gyermekeként, ám szülei két évvel később elváltak. Gyerekkorában édesanyjával élt Londonban, valamint Carmen előző kapcsolatából született két lányával, Nicolával és Samanthával. Tízéves korában azonban édesapjához költözött. Anthony és második felesége, Linda Hamilton 1992-ben egy fiút is köszönthetett, Nicolast.

Nicolas Hamilton bátyjához hasonlóan az autóversenyzést választotta, és 2011 óta versenyez profi szinten. A kisfiúnál még totyogósként agyi bénulást (cerebrális parézist) diagnosztizáltak, ám Lewis soha nem bánt vele másként, mint bármelyik testvérével.

- Soha nem kezelt másként, ugyanúgy versenyeztünk futva, amelyeket természetesen nem én nyertem meg. Ez azonban sosem bántott. Épp ellenkezőleg: arra ösztönzött, hogy gyorsabb legyek, vagy fejlesszem a mozgásomat. Nem hiszem, hogy ez volt a célja, de rám ilyen hatással volt – mesélte Nicolas a The Timesnak 2024 áprilisában.

Nicolas még kisgyermekként volt, amikor szüleinek feltűnt, hogy nem úgy fejlődik, mint a kortársai: nem tudott mászni, és nem tudta felváltva mozgatni a lábait. Ekkor állapították meg nála a cerebrális parézist, az orvosok pedig azt jósolták, hogy soha nem fog önállóan járni.

Erre azonban rácáfolt. 17 éves kora óta nincs szüksége kerekesszékre, sőt ő lett az első fogyatékkal élő versenyző, aki rajthoz állhatott a Brit Túraautó-bajnokságban (BTCC). Nicolas mindig is arról álmodott, hogy bátyja nyomdokaiba léphet, hiszen gyerekkorától kezdve a pálya széléről szurkolt Lewisnak.

Az álma végül valóra vált, és bár a testvérek ma már távol élnek egymástól – Lewis Monacóban, Nicolas pedig továbbra is Stevenage-ben lakik –, a gyerekkorukban kialakult szoros és őszinte kapcsolat a mai napig megmaradt közöttük. Időről időre pedig arra is lehetőségük nyílik, hogy egymásnak szurkoljanak egy-egy versenyen.

Íme Erling Haaland szép szőke édesanyja: a 90-es évek sztáratlétája volt Norvégiában

Erling Haaland édesanyja is elismert sportoló volt a 190-es években, norvég nemzeti bajnoki címet szerzett a hétpróbában.

Elolvasom

Cover-fotó: Getty Images

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük