Lakókocsiban aludt, és még ruhára sem tellett neki - A világ egyik legsikeresebb írója lett
Stephen King ma már milliomos, régen küszködnie kellett a megélhetésért.
A horror koronázatlan királya, Stephen King az egyik legsikeresebb író, olyan örök klasszikusok atyja, mint a Ragyogás, az Az vagy A remény rabjai. Sokan nem is gondolnák, de mély szegénységben nőtt fel, és fiatal íróként is sokat nélkülözött.
Nem véletlenül jelenik meg rengeteg regényében a szegény munkásosztály, hiszen ő maga sem ezüstkanállal a szájában született. Édesanyja egyedül nevelte, volt olyan, hogy még a napi betevőt sem tudta biztosítani kisfiának.
Stephen King írói karrierje nehezen indult be
Karrierje beindulása sem ment zökkenőmentesen, rengeteg munkáját utasították el, a 2000-ben megjelent, a Stephen King: Az írásról című életrajzi könyvében így írt erről az időszakról:
- Amikor 14 voltam, számos kiadónak elküldtem a novelláimat. Mindenhonnan elutasító levelet kaptam válaszul, ezeket kitűztem a falamra egy szöggel, egy idő után annyi jött, hogy már a szög sem bírta tartani, lecseréltem hát egy cövekre, és folytattam az írást.
Legelső, a The Glass Floor című novelláját hatvan alkalommal dobták vissza, míg végül, mindössze 35 dollárét, vagyis körülbelül tízezer forintért adták ki 1967-ben.
Fiatal íróként kénytelen volt egy lakókocsiban meghúznia magát menyasszonyával, annyira kevés pénzük volt, hogy még ruhára sem tellett nekik, több állásban kellett dolgozniuk, hogy egyáltalán meg tudjanak élni.
Az áttörést a Carrie című regénye hozta meg számára 1973-ban. A Doubleday kiadó ugyanis elfogadta annak kéziratát, majd nem sokkal később a New American Library nevű könyvkiadó rekordösszegért, négyszázezer dollárért vásárolta meg a jogokat. Ez és a három évvel később bemutatott filmadaptáció emelte őt az írók nagyjai közé.
A siker majdnem füstbe ment, ugyanis Stephen King nem találta elég jónak a Carrie kéziratát, ezért a kukába hajította azt. Felesége, Tabitha Spruce szedte ki a szemétből a kész művet, és adta postára végül. Az író azóta előszeretettel hangoztatja, hogy sikere mögött élete párja áll.
A Modern Talking szőke sztárja
A '80-as években rengeteg férfi énekes dobogtatta meg a rajongók szívét. Ezek a sztárok rendszeresen kapták a szerelmes üzeneteket, a koncertjeiken pedig akár hisztérikus sírásban is kitörtek egyesek abban a pillanatban, amint a színpadra léptek. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan festenek napjainkban.
A Modern Talking szőke sztárját ma már lehet, fel sem ismernéd - A 65 éves Dieter Bohlen így megváltozott
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- harry potter