Az 50 éves Shannen Doherty smink nélküli szelfije: elege van a hollywoodi szépségideálból
Shannen Doherty smink nélküli fotójával üzent.
Shannen Doherty, a Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák szép színésznője több alkalommal megmutatta már magát smink nélkül, emellett a vörös szőnyegen sem viselt sosem túl sok festéket, inkább a visszafogottság jellemezte.
Az ötvenéves sztár a hétvégén újra megmutatta természetes valóját, ám ehhez a poszthoz egy kritikát is csatolt.
Shannen Doherty smink nélküli fotójával üzent
A képet egyik este, filmnézés közben készítette magáról, észrevette, hogy több női karakter részt vett valamilyen plasztikai beavatkozáson. Ez viszont nagyon elszomorította, így úgy érezte, muszáj kiállnia a természetesség mellett.
- Kiszúrtam, hogy csak kevés női karakterhez tudtam kapcsolódni. Itt azokra célzok, akik feltöltés, botox vagy arcfelvarrás nélkül álltak kamerák elé. Azokkal a nőkkel tudok azonosulni, akik bátran felvállalják a saját arcukat, és látható rajtuk az összes élettapasztalatuk. Én is éltem, és imádom, ahogy tükrözik a vonásaim az életem. Sok mindent túléltem, igen, a rákot is, de még annál is többet - fogalmazta.
Ezzel a fotóval olyan nőknek üzent, akik esetleg nem érezték jól magukat a bőrükben csak azért, mert nem pont úgy festenek, ahogy a világ legszebbjeinek kikiáltottak.
- Most én bátorítalak végre. Végeztem azzal a szépségideállal, amit a magazinok és Hollywood próbál ránk erőltetni. Olyan nőket akarok látni, akik olyanok, mint én, mint mi - tette hozzá.
Sokak tetszését elnyerte az őszinte véleménye és a fotója: "Még több szépség rejlik a szavaidban és abban, hogy önmagad vagy. A szépség belülről fakad." "Köszönöm, többször lenne rád szükségünk!" "Az idősödés privilégium, csak keveseknek adatik meg. Gyönyörűen viseled az arcodon az életutad." "Azt kívánom, bárcsak hamarabb jöttünk volna rá mi, nők, hogy szeressük önmagunkat." "Mindenkinek mostanában ugyanolyan az arca, semmi eredetiség nincs bennük" - fogalmazták a kommentelők.
Az elmúlt években egyre több hollywoodi sztár nyilatkozott a természetesség mellett, Drew Barrymore például nem hajlandó plasztikáztatni, és sajnálja azokat a nőket, akik a kés alá fekszenek. Katie Holmes sem érzi magát kellemetlenül smink nélkül, úgy véli, a boldogság belülről fakad.
Énekesnők smink nélkül
Adele, Lady Gaga és Jennifer Lopez is megmutatták már természetes arcukat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció