Fotókon Robert Downey Jr. felesége - Susan 16 éve csavarta el a fejét
A színész élete fenekestül felfordult, miután megismerte szerelmét.
Robert Downey Jr. a 2000-es évek elején érkezett el élete legnehezebb időszakához. Drogfüggősége elhatalmasodott felette, folyamatosan bajba keveredett, számtalanszor le is tartóztatták. A karrierje is hanyatlásnak indult a sok balhé miatt, így elhatározta, leszámol a démonjaival. Elvonóra ment, és miután meggyógyult, megszerezte azt a szerepet magának, ami a nagy visszatérés mellett a szerelmet is meghozta az életébe.
Robert Downey Jr. felesége
A Gothika című thriller forgatásán pillantotta meg először Susan Levin producert. A szerelem nem lobbant fel elsőre a színész és későbbi felesége között, sőt Susan elsőre kifejezetten furcsának találta a sztárt. Egy este azonban minden megváltozott, amikor úgy döntöttek, a munka végeztével beülnek egy étterembe bekapni valamit.
- Megbeszéltük, hogy a hotelünk lobbijában találkozunk, emlékszem, ott vártam őt. Ahogy velem szemben jött lefelé a lépcsőn, megláttam, hogy milyen helyes, akkor tetszett meg nekem - emlékezett vissza a Harper’s Bazaar interjújában.
Mindössze hat hónapnyi randizás után jegyezték el egymást annak ellenére, hogy nem is különbözhettek volna jobban. Míg Susan kitűnő tanulóként diplomázott a Kaliforniai Egyetemen, addig párját már a gimnáziumból is kicsapták. Ám ők bebizonyították, az ellentétek valóban vonzzák egymást.
A színész kedvesének köszönheti, hogy józan tudott maradni az évek során, ugyanis a barna szépség világossá tette számára, csak addig marad vele, amíg távol tartja magát a szerektől. A Vasember-filmek sztárja egy percig sem tenné kockára a kapcsolatukat, így soha nem esett vissza.
2005 augusztusában keltek egybe, és azóta is imádják egymást. Két közös gyermeket nevelnek együtt. Lányuk, Avril ötéves, míg fiúk, Exton 2012-ben született.
Képes összeállításunkban megnézheted, kit választott Robert Downey Jr. élete párjának.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!