Robert De Niro válása botrányos: exfelesége nem hajlandó a luxuséletről lemondani
Robert De Nirót állandó munkára kényszeríti az exe.
Robert De Niro és Grace Hightower 1987-ben, London egyik éjszakai szórakozóhelyén ismerkedtek meg, de csak később alakult komollyá a kapcsolatuk. A legendás színész 1988-ban elvált két gyermeke, Drena és Raphael anyjától, Diahnne Abbott-tól, ezután Toukie Smith modell lett a kedvese, aki ikerfiait, Juliant és Aaront a világra hozta 1995-ben.
Smithszel végül szakítottak, ezután Hightower visszatért az életébe, 1997-ben házasodtak össze, a nő két gyermeket szült neki, Elliot 1998, Helen 2011 óta a családjuk tagja. A nővel már a '90-es években is viharos volt a szerelmük, 1999-ben be is nyújtotta a sztár a válási keresetet. 2001-ben azon folyt a vita, a kis Elliot kihez kerüljön, akkor a nő megvádolta a színészt, hogy félrelépett, és rendszeresen fogyasztott drogot és alkoholt. Ezt De Niro tagadta, feleségét azzal gyanúsította, hogy erőszakos temperamentumú. Végül akkor a válásukból nem lett semmi, mert kibékültek, 2004-ben a házassági fogadalmukat is újra megerősítették. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van köztük, ám 2018-ban bejelentették, külön utakon folytatják, a botrányos válóper még javában zajlik.
Robert De Nirót állandó munkára kényszeríti az exe
Legelőször a Page Six közölte, hogy egy bírósági tárgyaláson fény derült, De Nirónak folyamatosan dolgoznia kell, mert volt kedvese nem hajlandó lemondani a luxuséletről, de más lapok, a Vanity Fair és a The Daily Mail is feldolgozta ezt a témát.
- Mr. De Niro 77 éves, és bár szereti a szakmáját, nem szabad őt arra kényszeríteni, hogy ilyen észveszejtő tempóban dolgozzon azért, mert muszáj - hangzott el az alábbi mondat a színész ügyvédje, Caroline Krauss szájából.
- Mikor lesz ennek vége? Mikor kap alkalmat arra, hogy ne kelljen igent mondania minden érkező projektre, és ne dolgozzon heti hatszor 12 órákat csak azért, hogy lépést tudjon tartani Ms. Hightower Stella McCartney iránti rajongásával? Akár már holnap lebetegedhet, és akkor vége lesz a bulinak - folytatta tovább.
Az IMDB-n jelen pillanatban hat olyan filmes projekt fut Robert De Niro neve alatt, amelyek még nem készültek el, vagy nem mutatták be azokat valahol. 2020-ban három filmben láthatták a rajongók, ilyen volt a Nagypapa hadművelet, A nagy visszatérők és a Father of the bride 3 (ish) című rövidfilm. 2019-ben Az írben és a Jokerben tűnt fel. A filmezés mellett számos reklámban is feltűnt, például a KIA autógyárat és a Warburton bageleket árusító céget is népszerűsítette. A világjárvány miatt jóval kevesebb pénzt tudott keresni, 2020-ban 7,5 millió dollár ütötte a markát, de ebből 6,4 milliót le kellett adóznia.
Hightowernek roppant drága az ízlése, csak 2019-ben 1,67 millió dollárt költött el magára, ami magyar forintra átváltva 500 millió forinttal egyenlő. Állítólag egy 1,2 millió dollárt érő gyémántgyűrűt is vett magának, de ezt a nő ügyvédje tagadta. De Niro egyre kevesebb pénzt adott a nőnek, a havi keretét 375 ezer dollárról 100 ezer dollárra csökkentette. Utóbbi pénzösszeg sem kevés, ami átváltva közel 30 millió forintnak felel meg. De Niro ezt a pénzt a felére csökkentené addig, amíg le nem zárul a per.
A pénzügyeken megy a vita, a házaspár 2004-ben kötött házassági szerződést, amelyben az áll, hogy el kell adniuk a 20 millió dollárt érő manhattani lakásukat, ebből az asszony egy 6 millió dollár értékű házra jogosult, ahova a két gyerekükkel költözhet, nem mellesleg évente 1 millió dolláros járadékot kapna a színésztől. Ezt viszont De Niro nem akarja.
Robert De Niro fiatalkori képei
Összeállításunkban megnézheted, milyen sármos volt Robert De Niro karrierje elején.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció