Ő Niki Lauda 30 évvel fiatalabb özvegye: Birgit a veséjét is odaadta a Forma-1 legendájának
Niki Lauda második feleségének, Birgitnek köszönhette az életét.
Az osztrák autóversenyző, Niki Lauda a Forma-1 legendás alakja volt, háromszoros világbajnok pilóta, aki két nagy csapattal, a Ferrarival és a McLarennel is csúcsra jutott.
1976-ban a Német Nagydíjon kigyulladt az autója, ekkor szerezte égési sérüléseit. Hatalmas akaraterővel felépült, és visszatért a pályára.
Niki Lauda özvegye, Birgit
Niki Lauda első felesége Marlene volt, akit éppen a baleset évében, 1976-ban vett el, tőle két fia született, Mathias és Lukas. 1991-ben elváltak. A sztárpilóta egészen 2008-ig nem nősült újra, ekkor azonban feleségül vette saját légitársaságának egykori légiutas-kísérőjét, a nála harminc évvel fiatalabb Birgitet.
Lauda és Birgit még 2004-ben ismerkedtek meg egymással, a nagy korkülönbség ellenére hamar barátok, majd szerelmesek lettek. A nő 2005-ben az egész világnak bebizonyította, nem a pénzért vagy a hírnévért van a pilótával, hanem őszinte szeretetből és szerelemből.
Niki Laudánál ugyanis ebben az évben veseelégtelenséget állapítottak meg az orvosok, ami miatt azonnal veseátültetésre volt szüksége. Először a testvérére, majd egyik fiára gondolt, őket azonban nem találták alkalmasnak. Birgit ekkor felajánlotta, hogy ő lesz a donor. Kiderült, az asszony megfelelő, így végül az ő veséje mentette meg a sztár életét.
Birgit évekkel később, 2009-ben ikreknek adott életet, Max és Mia édesapjuk szeme fénye volt. Niki Lauda 2019-ben, hetvenévesen hunyt el. Birgitre két év gyász után ismét rátalált a szerelem, jelenleg Marcus Sieberer pénzügyi szakértő a párja.
Niki Lauda fia, Mathias
Édesapjához hasonlóan ő is egyre nagyobb sikereket ér el a versenyeken, 2002-ben a Formula Nissan 2000 sorozatban debütált. Pályafutása során eddig a 2017-es év volt a legeredményesebb számára, ekkor szerezte meg a Nemzetközi Automobil Szövetség bajnoki címét. A sport mellett nagyon fontos szerepet tölt be életében a családja, gyönyörű feleségével két fiúgyermeket nevelnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Getty Images/Lars Baron
OLVASD EL EZT IS!
- michael schumacher
- sztár