Ő Niki Lauda 39 éves fia: Mathias is autóversenyző lett, mint édesapja
Mathias Laudának életcélja, hogy büszkévé tegye néhai édesapját.
![Niki Lauda fia](https://kep.index.hu/1/0/3320/33200/332004/33200464_2544094_e8b47ccc4bddb3c1fa4b4bbba75f0aa3_wm.jpg)
Niki Lauda osztrák autóversenyző legendás alakja volt a Forma-1-nek. Háromszor sikerült megszereznie a világbajnoki címet, és a sportágban egyedülállóként a két leghíresebb csapat, a Ferrari és a McLaren színeiben is a csúcsra tört. 1976-ban a német nagydíjon hatalmas baleset érte, melynek következtében életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, de sikerült teljesen felépülnie.
Niki Lauda fia
Sikeres üzletember is volt, miután visszavonult, saját légitársaságot alapított, a Mercedes ügyvezető elnöke lett, és a német RTL csatorna szakkommentátoraként tevékenykedett. Az ikonikus pilóta életéről még film is készült, a Hajsza a győzelemért című dráma James Hunttal való rivalizálását mutatta be. 2019-ben hetvenévesen hunyt el, hagyatékát pedig négy fia viszi tovább. Közülük a 39 éves Mathias lépett a nyomdokaiba, belőle is autóversenyző lett.
Édesapjához hasonlóan ő is egyre nagyobb sikereket ér el a versenyeken, 2002-ben a Formula Nissan 2000 sorozatban debütált. Pályafutása során eddig a 2017-es év volt a legeredményesebb számára, ekkor szerezte meg a Nemzetközi Automobil Szövetség bajnoki címét. A sport mellett nagyon fontos szerepet tölt be életében a családja, gyönyörű feleségével két fiúgyermeket nevelnek.
Képes összeállításunkban mutatjuk Niki Lauda 39 éves fia, Mathias fotóit.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455361_fb53edddbca0eb74580323c65674bc98_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
![michael-schumaher-cover](https://kep.index.hu/1/0/2936/29361/293613/29361301_2253583_f741f8990bc05c4d2d49442d9ab71b7d_wm.jpg)
- michael schumacher
- sztár