Lewis Hamilton emiatt volt dühös, miután Tom Cruise-zal telefonált: élete legfelkavaróbb hívása volt

Lewis Hamilton eredetileg benne lett volna az új Top Gun-filmben, mégis ki kellett kosaraznia Tom Cruise-t.

lewis-hamilton-és-tom-cruise-cover

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tom Cruise élete legsikeresebb és legjövedelmezőbb filmje a Top Gun: Maverick, a '80-as évek klasszikusának folytatása eddig közel 1,3 milliárd dollárnyi bevételt hozott.

Lewis Hamilton, a Forma-1 hétszeres világbajnoka az eredeti tervek szerint benne lett volna az alkotásban, ám végül ez mégsem így alakult, erről a pilóta a Vanity Fairnek adott interjújában mesélt.

Lewis Hamiltonnak emiatt kellett visszautasítania Tom Cruise-t

Hamilton, bár nem akar karriert csinálni Hollywoodban, egy-egy apróbb szerepet már elvállalt karrierje során. 2011-ben a Verdák második részében szinkronizált, 2016-ban a Zoolander második részében tűnt fel, egy évvel később a Verdák 3-ban tért vissza. A lapnak adott interjúban elmondta, majdnem benne volt a Top Gun folytatásában.

GettyImages-1241686058
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Tom Cruise-zal jó barátok, szerinte a színész az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkozott.

- Évekkel ezelőtt meghívott A holnap határa című film forgatására, aztán idővel jó barátokká váltunk. Amikor meghallottam, hogy érkezik a Top Gun második része, úgy éreztem, úristen, muszáj megkérnem őt, hadd szerepeljek benne - fogalmazta.

- Mondtam neki, nem érdekel, mit csinálok, akár fel is söprök, egy takarító leszek a háttérben - poénkodott.

Cruise természetesen egyből igent mondott a sztársportolónak, felajánlotta, hogy ő lehet az egyik harci pilóta.

GettyImages-1287644943
Fotó: Bryn Lennon / Getty Images Hungary

Nyilvánvalóan Hamilton izgatott volt az új kihívás miatt, ám végül beköszöntött a valóság. A forgatás a Forma-1-es szezon csúcspontján zajlott volna, ami miatt nem tudta a szerepet elvállalni, lehetetlen küldetésnek tűnt, hogy a Forma-1-es futamon is vezessen, emellett még bevállaljon egy több napig elhúzódó filmes forgatást. Muszáj volt telefonon beszélnie Cruise-zal és a film rendezőjével, Joseph Kosinskival.

- Azt hiszem, ez volt életem legfelkavaróbb telefonbeszélgetése - vallotta be Hamilton, aki dühös is volt magára, hogy ki kellett kosaraznia Cruise-ékat.

Hozzátette, hogy ő egy vérbeli maximalista, és belátta, nincs elég ideje, hogy tökélesen elvégezze a feladatát a forgatáson. Szerencsére ez nem csorbított semmit a két híresség kapcsolatán, a mai napig jó viszonyt ápolnak egymással.

Tom Cruise lánya, Suri

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép a 16 éves Suri Cruise.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Ezt is szeretjük