Lewis Hamilton kiakasztotta a szomszédait: ezzel a húzásával okozott felháborodást

Lewis Hamilton és szomszédai között újabb konfliktus alakult ki.

lewis-hamilton-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lewis Hamilton ismét kihúzta a gyufát londoni szomszédainál, ugyanis több mint százéves fákat akar kivágatni vagy megmetszetni.

A hírt a Daily Mail közölte exkluzívan, nem ez az első alkalom, hogy a hétszeres Forma-1-világbajnok konfliktusba került a 18 millió fontos londoni ingatlanja miatt.

Lewis Hamilton és szomszédai konfliktusa

Hamilton még 2017-ben vásárolta meg a londoni villáját 18 millió fontért, egyelőre még nem költözött be a hat hálószobás házba hivatalosan, azonban több felújítási terve is van. A kiterjedt építési munkálatok részét képezi a kertjének bővítése, ahol kialakítana egy nyári lakrészt, illetve nagyobb biztonsági falakat és kaput húzna fel.

Hamilton az ingatlant még 2017-ben vásárolta, de azóta sem tette be a lábát az épületbe.
Hamilton az ingatlant még 2017-ben vásárolta, de azóta sem tette be a lábát az épületbe.
Fotó: Profimedia

Hamilton benyújtott egy kérvényt Kensington és Chelsea királyi kerületének. A dokumentum alapján történelmi fák kidöntésére és metszésére kért engedélyt, egy vadgesztenyefát például kétméteres magasságban akar visszavágatni a kertészeti csapatával azért, hogy az kevesebb árnyékot adjon, illetve csökkentsék a fa terhelését. Bár az említett növény már a favédelmi rendelet hatálya alá tartozik, a versenyző mégis elnyerte a tanács jóváhagyását, így zöld utat kaptak a kertészei a metszési munkálatokra.

Az egyik szomszédja támogatja ezt, ugyanis a hatalmas fák miatt rengeteg a galambürülék a kertjében, de a többiek felháborodtak amiatt, hogy több mint százéves növények esnek áldozatul amiatt, mert Hamilton építkezik.

Szerintük egyértelmű, hogy az építkezési munkálatok megkönnyítése érdekében kért engedélyt a Forma-1 sztárja. Egy panaszkodó elmondta a lapnak, hogy úgy véli, a sportolónak nincs semmi szüksége még egy házra a kertjében, amit valószínűleg úgyis bulizásra használna majd. Egy másik amiatt szólt be a hírességnek, mert még be sem tette a lábát az ingatlanba, ebből arra következtetett, hogy csak befektetésként vette meg a házat, amit majd pár év múlva még több pénzért eladhat.

GettyImages-1388997368
Fotó: Remy Steiner / Getty Images Hungary

- Ezek a fák már több mint száz éve itt vannak, és egy csodálatos tereprendezési örökség részét képezik Kensington és Chelsea királyi kerületének értékes természetvédelmi területén - magyarázta az egyik helybéli.

Egy másik lakosnak az fáj, hogy amikor a Heathrow repülőtérre ereszkedik le a gép, az ablakból könnyen ki lehet szúrni a hatalmas fákat, ami csodás látványt nyújt. Többen aggódnak amiatt, ha túl sok fát metszenek meg vagy vágnak ki, akkor a környék ingatlanjainak értéke romlani fog. 

Nem ez az első eset, hogy Hamilton miatt kiakadtak a szomszédok, 2020-ban David Hockney festő petíciót indított ellene, mert szerinte a sportoló a lakókörnyezet nyugalmát nagymértékben zavarná, és gátolná az életkörülményeiket az építkezési terveivel.

Max Verstappen barátnője

Képes összeállításunkban megnézheted, ki rabolta el Max Verstappen szívét.

Barna szépség Max Verstappen barátnője: a Forma-1 világbajnoka egy kisgyerekes anyába szeretett bele

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük