Raj az Agymenőkből már 10 éve házas: szépségkirálynőt vett feleségül Kunal Nayyar
Kunal Nayyar 2011-ben nősült meg.

Az Agymenők című sorozatban sokak egyik kedvenc karaktere Raj Koothrappali volt, akit Kunal Nayyar formált meg. A színész egy olyan tudós bőrébe bújt, aki míg a barátai körében szívesen sztorizgatott, de ha egy nő volt a közelében, annyira zavarba jött, hogy meg sem tudott mukkanni. A színész a való életben messze nem ilyen ember, sőt, 2008 óta foglalt a szíve.
Kunal Nayyar egy szépségkirálynőbe szeretett bele
A színész és Neha Kapur 2008-ban ismerkedtek meg egymással Új-Delhiben, Nayyar éppen India fővárosában járt, ahol részt vett egy partin. Ott egy közös ismerősük mutatta be őket egymásnak, egyből megfogta a különleges arcú, vékony és magas nő szépsége, akit 2006-ban India leggyönyörűbb nőjének választottak meg egy szépségversenyen, így a Miss Universe-en is képviselhette hazáját.
- Arról beszélgettünk először, hogyan nőttünk fel Új-Delhiben. Azt hiszem, rájött, hogy nem vagyok egy furcsa alak, és szépen megnyílt nekem. A nyers érzelmeiben volt valami nagyon szép. Még csak két órája ismertem, de máris elbűvölt - mesélte a People magazinnak a sorozatsztár az első találkozásukról.
Annyira odáig lett Kapurért, hogy további kilenc napot töltött Indiában, ezalatt szerettek egymásba, hamarosan a nő is kilátogatott hozzá Los Angelesbe, majd összeköltöztek. 2011-ben házasodtak össze, azóta is elválaszthatatlanok egymástól.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű Kunal Nayyar felesége, Neha Kapur.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- matthew mcconaughey
Matthew McConaughey 14 éve imádja brazil modell kedvesét: Camilla gyönyörű nő

- sztár
- robert downey jr.