Kimi Räikkönen szőke kislánya olyan bájos, mint egy angyalka: Rianna már 4 éves
Kimi Räikkönen gyönyörű felesége, Minttu 2017. május 16-án hozta világra kisebbik gyermeküket.

kimi-räikkönen-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kimi Räikkönen köztudottan nem a szavak embere, amikor a riporterek faggatják, viszont ha rápillantunk az Instagram-oldalára, nincs is szükség semmilyen magyarázatra: fotói magukért beszélnek, elárulják, hogy a sportoló igazi családcentrikus ember.

Kimi Räikkönen tüneményes családi fotói

A finn származású autóversenyző nevét a Formula-1-nek köszönhetően ismerte meg a világ. 2001-ben mutatkozott be a Sauber-csapat színeiben, hat esztendővel később a Ferrarihoz igazolt, és még ugyanebben az évben világbajnok lett. Mindeközben arról sem mondott le, hogy megtalálja az igazit. Első feleségét Jenni Dahlmannt 2004-ben vezette az oltár elé, ám ez a házasság tíz év után sajnos zátonyra futott. Már megromlott a viszonya exével, amikor újból szerelmes lett. 2013-ban ismerte meg a légiutas-kísérőként dolgozó Minttut, akivel 2016-ban kötötte össze az életét.

Frigyükből két tüneményes lurkó született. A barna szépség fiuknak, Robinnak 2015-ben, lányuknak 2017-ben adott életet. Utóbbi igazán különleges nevet kapott a szüleitől, a Rianna ugyanis azt jelenti, istennő. A tündéri lurkó fotóiról tényleg a mennyek jutnak eszünkbe, ugyanis a szőke hajú kislány úgy fest, akár egy angyalka.

A sportoló életét teljesen megváltoztatta az, hogy édesapává vált. 2020-ban a Scuderia Fans.com interjújában elárulta, már nem ugyanazok a dolgok fontosak neki, mint korábban.

- Az apaság az időbeosztást, a hozzáállást és a fontossági sorrendet is felborítja. Sokkal többet aggódok, hiszen felelősséggel tartozom két pici gyermekért. Ma már a család sokkal fontosabb a számomra, mint a versenyzés.

Képes összeállításunkban mutatjuk Kimi Räikkönen legédesebb családi fotóit az Instagramról, amelyeken azt is megnézheted, hogy négyéves kislánya mennyire cuki csemete.

Ezt is szeretjük