Katalin hercegné túl messzire ment? Félő, hogy Károly királynál kihúzza a gyufát
Katalin hercegnének sikerült ellopnia a show-t Károly király elől.
Ahogyan azt tegnap megírtuk, Katalin hercegné megjelent a 2023-as Chelsea Flowers Show hétfői nyitónapján, igen ám, de Károly király és Kamilla királyné is részt vettek a kiállításon, ráadásul pont ugyanazon a napon.
A sajtóban Wales hercegnéjéről több cikk jelent meg, mint apósáról, viszont köztudott, hogy Károly sosem bírta elviselni, ha nem rá vetült a legtöbb figyelem. A '80-as és '90-es években Diana hercegnőre kifejezetten féltékeny volt, sőt, Harry herceg a Tartalék című könyvében is leírta, hogy az apja még Vilmos hercegék csapatát is képes volt leszúrni, ha azt tapasztalta, hogy a gyerekéről és a nejéről több szó esik a médiában, mint az ő munkásságáról, írta meg a Daily Mail.
Katalin hercegné ellopta a show-t Károly király elől
Egyes királyi szakértők azon aggodalmaskodnak, hogy Katalin a meglepetésszerű látogatásával elvetette a sulykot még hétfőn. Amellett, hogy a hercegné megtekintette a kiállítást, az eseményen részt vevő iskolás gyerekekkel beszélgetett és piknikezett. Nem csoda, hogy rengeteg újságíró lecsapott erre a kedves történetre, ám Károly és Kamilla látogatásáról már kevesebb írás született.
- Őfelsége Chelsea-ben való megjelenése fontos királyi feladat volt a kertészet iránti szeretete miatt. Kár, hogy a király és a királyné látogatásáról a vártnál kevesebb tudósítás született. Remélem, hogy nem nagy csalódásként élik ezt meg - fogalmazta a lapnak egy bennfentes.
Harry a Tartalékban is kifejtette, hogy Károlynak és Kamillának sosem tetszett, ha Katalin túlzottan is ellopta a show-t előlük, a király volt, hogy nyíltan leszidta a fiát emiatt. Egyszer még azt is megtiltották a hercegnének, hogy egy nyilvános látogatásán kipróbálja a teniszt. Erre azért volt szükség, mert pont ugyanazon a napon volt Károlynak és Kamillának is egy feladata.
Ezt szúrták ki a rajongók Vilmos és Katalin otthonában
Ez az apró részlet sokat elmond Vilmos hercegről.
Szívszorító, mit szúrtak ki a rajongók Vilmos és Katalin otthonában: íme a leleplező videó
Vilmos herceg egy Dianával és Harry herceggel készült fotót tart a szekrényén.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images