John F. Kennedy a szeretőjével volt, míg Jackie a másik szobában tartózkodott: a first lady tudott a nőügyeiről
John F. Kennedy rengeteg alkalommal megcsalta Jackie Kennedyt, erről a first lady is tudott.
John F. Kennedyről köztudott, hogy rajongott a nőkért, hiába volt házasember, még az esküvője után sem mondott le a hódításról.
Leghíresebb szeretője Marilyn Monroe volt, akivel már az '50-es években is találkozgatott, derült ki a The Mystery of Marilyn Monroe: The Unheard Tapes című dokumentumfilmből. A Netflixen elérhető alkotásban szó esett Kennedy szoknyapecér életmódjáról is.
John F. Kennedyt az apja bátorította, hogy csalja meg Jackie-t
John F. Kennedy 1952-ben ismerte meg Jackie-t, majd a következő évben össze is kötötték az életüket. Az '50-es évek második felében családot alapítottak, sajnos Arabella lányuk halva született, de Caroline, John és Patrick gyerekeik egészségesen jöttek a világra. Arabella halála volt az a pont, amikor Jackie elgondolkodott a váláson, ugyanis a férje nem támogatta őt a gyász közepette.
John és öccse, Robert hírhedt nőfalók voltak, az apjuk bátorította őket a hódításra.
- Az öreg Joe Kennedy állítólag így szólt a fiaihoz: "Feküdjetek le olyan gyakran, ahogy lehet, annyi nővel, amennyivel tudtok". Erre biztatta őket - mondta el a dokumentumfilmben Anthony Summers oknyomozó újságíró.
A Kennedy fivérek édesapja sem vetette meg a szexet, kiderült, hamar befektetett a moziiparba, volt egy filmcége, az irodájában pedig rendszeresen fogadta a hölgyeket, akik szerettek volna feljebb jutni Hollywoodban.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mivel a fiúk ezt a mintát látták, és tanulták el az apjuktól, nem véletlen, hogy ők is házasságtörőkké váltak. Az Egyesült Államok 35. elnöke Monroe mellett viszonyt folytatott például Audrey Hepburnnel, de még a magyar származású Diana de Vegh is a szeretője volt.
Patricia Kennedy és akkori férje, Peter Lawford színész malibui otthonában rendszeresen tartottak partikat, ahol John és Robert Kennedy is megfordultak rendszeresen, rajtuk kívül Marilyn Monroe is járt oda.
- Azok a dolgok, amik a tengerparti házban mentek, egyáltalán nem voltak szelídek. Persze a Kennedyk sem voltak azok. Elképesztő volt, Peter nyilvánvalóan egyfajta kerítője volt mindkét Kennedynek, és ez mindenki szeme előtt történt - emlékezett vissza Jeanne Martin színésznő.
Előfordult, hogy a feleségek a másik szobában voltak, miközben más hölgyekkel voltak együtt.
A színésznő elmondta, olyanra is volt példa, hogy az elnök mindenféle megkérdezés nélkül megfogta a melleit.
Jackie számára egyértelmű volt, hogy a férje félrelép, derült ki a People magazin riportjából.
- Ez a korszaknak megfelelő házasság volt. A nap végén John hazatért a feleségéhez, és ennyi, szerették egymást. Ez egy bevett dolog volt köztük, Jackie nem akarta megváltoztatni a férjét - mesélte egy informátor.
Pamela Keogh, a Jackie Style írója beszámolt arról, hogy a first lady hozzászokott édesapja, John Bouvier mellett a félrelépésekhez, mivel a Wall Street-i bróker sem volt a hűséges férj mintapéldánya.
- Egy olyan világból jött, ahol a férfiak csalták a feleségeiket, ezt pedig Jackie elfogadta.
John F. Kennedy lánya
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest napjainkban Caroline Kennedy.
Friss fotón Jackie és John F. Kennedy lánya: a 64 éves Caroline ma már boldog nagymama
Nézegess képeket!
Elolvasom