Jennifer Aniston ezt mondta Brad Pittről a válásuk után 16 évvel

Jennifer Anistonnak Brad Pitt volt az egyik kedvenc Jóbarátok-vendégszereplője.

Jennifer Aniston és Brad Pitt a Jóbarátokban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A '90-es években Jennifer Aniston és Brad Pitt számított Hollywood egyik legszebb sztárpárjának, 1998-ban szerettek egymásba, majd 2000 júliusában összekötötték az életüket Malibun. Úgy tűnt, örökké tart a kapcsolatuk, ám Pitt 2004-ben elvállalta a Mr. és Mrs. Smith főszerepét, amelyben Angelina Jolie oldalán játszott, a pletykák szerint már a forgatások alatt megcsalta a feleségét a szép színésznővel. 

Végül 2005 januárjában bejelentették Jennifer Anistonnal, hogy elválnak. Ezután Pitt Jolie párja, később férje lett, de végül 2016-ban vele is tönkrement a házassága. Egy évvel később Aniston is bejelentette, hogy Justin Theroux-val két év után elválnak. Azóta a rajongók arról fantáziálnak, hogy a két híres ex újra egymásra talál, ráadásul az elmúlt években újra közelebb kerültek egymáshoz, többször szerepeltek együtt, például a 2020-as SAG Awardson nagy örömmel üdvözölték egymást, emellett volt egy közös munkájuk is. Dane Cook virtuális felolvasóestjének szereplői voltak. A két híresség, bár csúnyán vált el, újra jó barátok egymással, sőt, Aniston legfrissebb interjújában meg is dicsérte Pitt színészi képességét.

Jennifer Aniston a Jóbarátok kapcsán említette meg exférjét

A Jóbarátok című sikersorozatban a hat főszereplőn kívül vendégszínészek is megcsillogtathatták tudásukat, köztük több világsztár is szerepelt egy-egy jelenetben, például Bruce Willis, Julia Roberts, Danny DeVito, Ben Stiller, Reese Witherspoon vagy éppen George Clooney, sőt a nyolcadik évad kilencedik epizódjában Brad Pitt is feltűnt, aki akkoriban Jennifer Aniston férje volt.

 AzAccess Hollywood újságírója ezzel kapcsolatban megkérdezte a színésznőtől és két partnernőjétől, Courteney Coxtól és Lisa Kudrow-tól, kik voltak a kedvenc vendégszereplőik, Aniston volt férjét választotta.

- Mr. Pitt csodálatosan alakított - fogalmazta röviden, majd Kudrow hozzátette, hogy tényleg fantasztikusan játszott, Cox viszont csak bólintott egyet, és egy igennel erősítette meg partnernői véleményét.

Érdekes, hogy a sorozatban Pitt karaktere, Will ki nem állhatta Rachelt, akit Aniston testesített meg. A pletyka című epizódban fény derült rá, hogy Will és a David Schwimmer által megformált Ross megalapították az Utáljuk Rachel-klubot a középiskolában, és egy csúnya pletykát terjesztettek róla.

GettyImages-140631535
Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

A rajongóknak szimpatikus volt, hogy pont Aniston említette exe nevét: "Imádtam, hogy pont Jennifer mondta Brad Pittet, nem pedig Lisa, Courteney vagy az interjú készítője lengette be a nevét.", "Mr. Pitt... fogadok, hogy még mindig egy különleges helyet foglal el a szívében!", "Olyan jó, hogy így tiszteli még mindig!" - fogalmazták a rajongók a YouTube-ra feltöltött interjú alatt.

A két híresség akkor lett jóban egymással megint, miután Aniston 2016-ban elveszítette édesanyját, akkor Pitt azonnal felkereste volt feleségét.

Itt élt régen Jennifer Aniston és Brad Pitt

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű volt az egykori sztárpár otthona.

Brad Pitt és Jennifer Aniston régi álomotthona - Ilyen luxusban élt az egykori sztárpár

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük