Ez a barna szépség rabolta el Jamie Oliver szívét – A sztárszakács 18 éve él boldog házasságban
Jamie Oliver számára felesége, Jools jelenti az egész világot.
Jamie Oliver és felesége, Jools szerelme igazi mesekönyvekbe illő történet. Csupán 17 esztendősek voltak, amikor találkoztak, első randijuk mozizás lett volna, ám a sztárséf összetörte a kocsiját, amivel mentek. Ez a kis incidens azonban nem hozott balszerencsét a párosnak, hiszen azóta is együtt vannak. 2000-ben kimondták a boldogító igent, és öt gyönyörű gyermeket nevelnek közösen.
Még most is imádják egymást
A kapcsolatuk elején Jools három hónapon keresztül Tokióban dolgozott, a távkapcsolat alatt pedig a népszerű szakács minden áldott nap egy szerelmes faxüzenettel vagy éppen egy levéllel lepte meg kedvesét. 26 esztendősen házasodtak össze, majd pedig gyorsan a babaprojektre tértek, 2002-ben született meg első gyerekük, Poppy, 2003-ban Daisy, 2009-ben pedig Petal. A három lánytestvér kapott két öcsikét is, Buddy 2010-ben, míg River 2016-ban látta meg a napvilágot.
Jools korábban arról is nyíltan beszélt, hogy sajnos két alkalommal is elvetélt.
- A harmadik hónapban vesztettem el a kisbabám, ennek a tudata pedig mindig nagyon megrémített, hiszen innentől sosem tudtam a terhesség első szakaszát pozitívan megélni - nyilatkozta korábban.
A sztárpár 2018-ban ünnepelte 18. házassági évfordulóját, a mai napig bolondulnak egymásért, ráadásul Jamie Oliver több Instagram-posztjában nevezte csinos feleségét a lelki társának. A sztárséf egyébként maximálisan igyekszik mintaférj lenni, sűrűn ad neki például talpmasszázst, emellett minden reggel cappuccinót visz neki az ágyba, ezt korábban a Red magazinnak mesélte.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!