
A Dawson és a haverok sztárja volt, a 45 éves James Van der Beek ma hatgyerekes apa
Ennyit változott a sorozat óta James Van der Beek.


A holland származású James Van der Beek már gyerekként tudta, hogy színész akar lenni, 15 éves korában arra kérte édesanyját, költözzenek New Yorkba, hogy karriert építhessen.
Az asszony belement, így az ifjú sztár 16 évesen színházi színész lett, majd egyre többször jelentkezett filmes szerepekre.
Dawson, vagyis James Van der Beek ma
1997-ben az akkor 20 éves James Van der Beek három sorozatba is jelentkezett, végül a Dawson és a haverok főszerepét nyerte el. Ez egy gimis baráti társaság életét, kapcsolatait követte nyomon hat évadon át. Ugyanebben a produkcióban tűnt fel annak idején Katie Holmes és Michelle Williams is.
A sorozat 2003-ban ért véget, ezután a Gyilkos elmékben, a Tuti gimiben, a Médiumban, a Mercy angyalaiban, a Ne bízz a ribiben!-ben, az Így jártam anyátokkal-ban, a Barátaim jobb életében, a Modern családban és a Pózban láthatta a közönség. Legutóbbi munkáját a Vampirina című mesesorozatban kapta, amelyben Boris Hauntleyt szinkronizálta, ez 2017 és 2021 között futott.
A sztár először 2003-ban nősült meg, akkor a színésznő Heather Ann McCombot vette el, 2009-ben váltak el. 2010-ben nősült meg másodszor, ekkor Kimberly Brookot vette el, akiről mostanra már teljesen bizonyossá vált, hogy ő számára az igazi.
A párosnak eddig összesen hat gyermeke született, igazi nagycsaládosok. A legidősebb, Olivia 2010-ben, Joshua 2012-ben, Annabel 2014-ben, Emilia 2016-ban, Gwendolyn 2018-ban jött a világra.
Ötödik gyerekük születése után nem sokkal, 2019-ben bejelentették, úton van a hatodik babájuk, Kimberly azonban elvetélt. Ezután úgy döntöttek, nem próbálkoznak újra. A sors azonban úgy hozta, hogy végül megérkezett a hatodik baba, Jeremiah 2021 végén született.
James Van der Beek népszerű sorozata óta csaknem húsz év telt el, így nem csoda, hogy a színész külseje egy kissé megváltozott. A haja már nem annyira szőke, inkább őszes, az arca pedig borostás. Ugyanakkor még mindig nagyon sármos.
Baywatch-lányok akkor és most
Képes összeállításunkban megnézheted, Erika Eleniak mellett hogyan fest Pamela Anderson, Nicole Eggert vagy éppen Donna D'Errico.
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
Cover-fotó: Getty Images/jeffrey Mayer
OLVASD EL EZT IS!