George Clooney lánykérése balul sült el: nagyon ciki sztorit mesélt el
Amal Clooney sokáig váratta a színészt a válaszával.
Egykor Hollywood örök agglegényeként tartották számon, mára azonban egyáltalán nem érvényes rá ez a jelző. Már hat éve, hogy George Clooney oltár elé vezette gyönyörű kedvesét.
A pár 2013-ban találkozott a szívtipró Lake Como-i házában, Olaszországban. Egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak. Az egzotikus szépségű jogász első látásra levette őt a lábáról. Megismerkedésük után hónapokig ostromolta egy randevúért.
George Clooney ciki lánykérése
- Mindent bevetettem, írtam neki, hívogattam őt hosszú hónapokig. Az első perctől kezdve tudtam, hogy a jövőben együtt leszünk - ismerte el az Ellen Show-ban.
Mindössze hat hónapnyi járás után eldöntötte, hogy megkéri kedvese kezét. Azonban az eljegyzés a legkevésbé sem úgy sült el, mint ahogy azt képzelte.
- Mindent percre pontosan elterveztem: elrejtettem a gyűrűt, megkértem a nagynénémet, Rosemaryt, hogy énekelje el a Why Shouldn’t I című dalt. Még vacsorát is főztem - emlékezett vissza az 58 éves sztár.
Sajnos nem volt a legjobb az időzítés, Amal épp Londonból érkezett haza, és kicsit sem volt romantikus hangulatban akkor este.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A sármőr terve az volt, hogy a vacsora végén egy csellel megkéri kedvesét, kukkantson bele a háta mögötti dobozba, de nem épp azt a reakciót kapta, mint amire számított.
– Mondtam neki, a háta mögött van egy öngyújtó, gyújtsunk meg pár gyertyát. Hátranyúlt, és közönyösen mondta el, hogy mit talált. Úgy mutatta a gyűrűt, mintha valaki csak pusztán véletlenül hagyta volna ott.
Ezután térdre ereszkedett, és egy érzelmes monológgal megkérte a kezét, de a barna szépség 25 percig váratta a válasszal, míg végül a színész már nem bírta tovább.
- Azt mondtam, figyelj, remélem, hogy igent mondasz, de nekem most azonnal tudnom kell a választ. Már 52 éves vagyok, lehet, hogy mindjárt kimegy a derekam.
Mára csak nevetnek a félresikerült lánykérésen. Négy hónappal később egy fényűző velencei esküvő keretein belül fogadtak egymásnak örök hűséget. Azóta is felhőtlenül boldogok. Az élet egy ikerpárral ajándékozta meg őket, Ella és Alexander már kétévesek.
George Clooney első felesége
George Clooney, mielőtt összeházasodott volna Amal Clooney-val, előtte folyton őt emlegették Hollywood örök agglegényének, ugyanis már 53 esztendős volt, amikor oltár elé állt ügyvéd kedvesével. Pedig nem Amal az első nő, akinek gyűrűt húzott az ujjára, a '80-as évek végén, pár hónap járás után Talia Balsam színésznőt vette el, de három év után végül a válás mellett döntöttek.
Képes összeállításunkban olyan egykori sztárpárokat gyűjtöttünk össze, akikről már nagy eséllyel elfelejtetted, hogy házasok voltak.
Ez a színésznő volt George Clooney első felesége - 3 év után váltak el egymástól
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- george clooney