Ő volt az Ezel Eysanja: friss fotón a 41 éves Cansu Dere
Az Ezel című sorozat sztárja, Cansu Dere ilyen csinos 41 évesen.

Az Ezel - Bosszú mindhalálig című török drámasorozat a nézők kedvence volt, a női főszerepet, Eysant a szépséges színésznő, Cansu Dere játszotta.
A történet szerint a főszereplő Ömer kedves, tisztességes férfi, aki a barátai, illetve a szerelme, Eysan árulását követően ártatlanul börtönbe kerül. Később sikerül megszöknie, új külsőt ölt magára, és Ezel néven visszatér, hogy bosszút álljon.
Így néz ki most Cansu Dere, az Ezel sztárja
A sorozatot a törököknél először a Show TV tűzte a műsorára 2009-ben, 2010-től az ottani ATV-n ment, 2011-től már hazánkban is sugározták: az RTL Klubon láthatták a nézők. Az Eysant alakító Cansu Dere mind a 71 epizódban feltűnt, így nem csoda, hogy Magyarországon is jelentős rajongótáborra tett szert.

A török sztár eredetileg nem színésznőnek készült, az egyetemen három évig régészetet tanult. 2000-ben, mindössze húszévesen harmadik helyezett lett a Miss Turkey szépségversenyen, ezzel pedig elindult a modellkarrierje.
Műsorvezetőként is kipróbálhatta magát, majd 2004-ben megkapta első sorozatszerepét a Metro Palasban. 2007-ben együtt szerepelt Az utolsó ottomán című filmben a később Ezelt alakító Kenan İmirzalıoğluval.
A 180 centi magas, 62 kilós szépség az elmúlt évtizedben sem veszített semmit ragyogásából. Instagram-oldalán milliók követik, képeivel a természetes eleganciát, nőiességet, légiességet képviseli. Nagyon ritkán látni például erős sminkben.
A 41 éves színésznő 2018-tól 2021 őszéig a nála hét évvel fiatalabb, 34 éves színésszel, Metin Akdülgerrel járt együtt, szakításuk óta szingliként éli az életét. Gyermekük nem született.
A magyar közönség az Ezel után olyan sorozatokban láthatta viszont, mint a Szulejmán, az Elárulva és az Anya.
A Szulejmán sztárjának cuki kislányai
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen nagyok már Meryem Uzerli lányai, Lara és Lily Koy.
A Szulejmán Hürremének lányai gyönyörűek: Meryem Uzerli két gyermek boldog édesanyja
Nézegess képeket!
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Klub/Sajtóklub