Ewan McGregor és színésznő szerelme: azt pletykálták, hogy Maryvel csalta feleségét

Ewan McGregor 2022-ben vette feleségül Mary Elizabeth Winsteadet, azonban nem indult botránymentesen a kapcsolatuk.

Ewan McGregor felesége
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ewan McGregor 1995-ben vette feleségül Eve Mavrakis színésznőt, aki két gyermekkel ajándékozta meg a Star Wars-filmek Obi-Wan Kenobiját. Clara 1996-ban, Esther pedig 2001-ben született, rajtuk kívül két lányt fogadtak örökbe, a 2001-ben született Jamyant 2006-ban adoptálták, Anouk a születése évében, 2011-ben került a családhoz.

Úgy tűnt, minden rendben van McGregor házasságával, ám 2017-ben minden megváltozott. Akkor jött ki a Fargo című sorozat harmadik évada, amelyben Mary Elizabeth Winsteaddel látható együtt, aki később az új szerelme, majd második felesége lett. 

Ewan McGregor felesége

A Fargóban McGregor egy ikerpárt, Emmit és Ray Stussyt alakította, míg a színésznő Ray menyasszonya, Nikki Swango bőrébe bújhatott. A széria új évada 2017 áprilisában debütált, egy hónappal később Winstead bejelentette, hogy hét év után válik férjétől, Riley Stearnstől. Ugyanezen év októberében a színésznőt Ewan McGregorral látták Londonban, együtt beszélgettek és csókolóztak egy étteremben, írta meg az US Weekly. 2017 novemberében ismét látták őket az utcán.

GettyImages-682116744
Fotó: David Livingston / Getty Images Hungary

Ekkor rögtön beindultak a találgatások, hogy mégis mi történt McGregorral és akkori feleségével, Eva Mavrakisszal. Egyből azt pletykálták, hogy a nála 14 évvel fiatalabb kolléganőjével lép félre gyermekei anyja háta mögött.

Hónapokon át csend volt, majd 2018 januárjában kiderült, hogy a színész beadta a válási keresetet, akkor arra is fény derült, hogy Mavrakisszal már 2017 májusában szétmentek, lényegében a két színész pont egyszerre rúgta fel a házasságát, így benne van a pakliban, hogy egymásért hagyták el a párjukat, ezt viszont sosem nyilatkozták le hivatalosan.

Nem volt minden egyszerű a kapcsolatuk körül, McGregor legidősebb lánya egy Instagram-kommentben egy darab szemétnek nevezte apja új választottját, Clara a Timesnak adott interjújában kért nyilvánosan bocsánatot a nőtől.

- Nem ez volt a legérettebb módja a dolgoknak, de dühös és ideges voltam. Sok mindent kellett újjáépíteni, és sok mindennel kellett megbirkózni, nem kifogásokat keresek, de elismerem, nem ez volt a legszebb pillanatom.

GettyImages-1386602767
Fotó: Jon Kopaloff / Getty Images Hungary

2019 novemberében McGregor a Men's Journalnak adott interjújában mondta el, hogy jobbnak és boldogabbnak érzi az életét, köszönhetően az új párkapcsolatának.

2020-ban hivatalosan is elvált első feleségétől, de az esküvőjükkel még vártak. Mary közben teherbe esett, fiuk 2021 júniusában született meg, a pici a Laurie nevet kapta. Végül 2022 áprilisában kötötték össze az életüket.

Jon Bon Jovi felesége

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű párt alkot Jon Bon Jovi és Dorothea Hurley.

Ő Jon Bon Jovi imádott felesége: gimnáziumi szerelmével 42 éve elválaszthatatlanok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük