Diana hercegnőről sosem látott fotó került elő: álomszép volt a felvételen

Diana hercegnő sosem látott portréját egy kiállításon mutatják be.

Diana hercegnő sosem látott fotója
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Diana hercegnő volt a királyi család egyik legnépszerűbb tagja, stílusát millióan imádták, nem mellesleg óriási szíve volt, rengeteget jótékonykodott. Körülbelül száz alapítványt támogatott, több fontos ügy mellett kiállt, például amikor a '80-as években egyre elterjedtebb lett az AIDS-betegség, sokan rettegtek azoktól az emberektől, akik elkapták a gyilkos kórt, mert azt hitték, már egy szimpla érintéstől megfertőződhetnek. 1987-ben a hercegnő volt az első olyan ismert ember, aki kezet fogott egy AIDS-ben szenvedő beteggel, ez akkor hatalmas szenzációnak számított.

A leprás és rákos betegeket is segítette, illetve azokat a fiatalokat is, akik az utcán éltek, és esetleg komoly függőségekkel küzdöttek. A bántalmazott és rászoruló gyerekek megsegítése is nagy szívügye volt, illetve a taposóaknák betiltatása ellen is küzdött, de ezeken kívül még sok más nemes ügyet támogatott, így méltóan érdemelte ki a szívek királynője becenevet. 1997-es halála az egész világot megrázta, fiatal volt még, csupán 36 esztendős.

Diana hercegnő sosem látott fotója

A '80-as és '90-es években Diana volt az egyik legtöbbször fotózott közszereplő, több millió felvétel készült róla. Egy kiállítás kapcsán előkerült egy még sosem látott portréja, ami 1988-ban készült. Nagyon szép volt itt az előkelőség. 

A fekete-fehér képet David Bailey készítette róla, aki az első sztárfotósok egyike lett. Olyan hírességeket örökített meg karrierje során, mint például John Lennon, Paul McCartney, Mick Jagger vagy éppen Johnny Depp.

Diana fotója azért került elő, mert a Kensington-palotában március 4-től egy új kiállítás nyílik Life Through a Royal Lens néven. A királyi család tagjairól készült legikonikusabb felvételeket nézhetik meg a látogatók.

A fényképezés feltalálásától kezdve a családtagokról rengeteg felvétel készült, így az elmúlt közel kétszáz év alatt felgyülemlett fotók közül válogatták ki a legérdekesebb pillanatokat.

profimedia-0665979654
Fotó: Profimedia

Nemcsak Dianát láthatják majd az érdeklődők, hanem például Viktória királynőről és férjéről, Albert hercegről is lesznek felvételek. Első alkalommal mutatnak be majd olyan képeket is, amiket a családtagok készítettek egymásról, köztük lesznek az ünnepelt fotós és a palota egykori lakója, Antony Armstrong-Jones, Margit hercegnő volt férje munkái.

A kiállítást október 30-ig nézhetik meg a látogatók.

Diana hercegnő más hírességekkel

Képes összeállításunkban megnézheted, Schumacheren kívül Diana hercegnőnek kikkel volt még szerencséje találkozni. Sajnos a listánkra nem fért fel mindenki, hiszen az előkelőség a hivatalos teendői során rengeteg más híres embert megismert.

Diana hercegnő és Michael Schumacher közös fotója: ritkán látott felvétel került elő róluk

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük