A 2000-es évek legédesebb gyereksztárjaként ismertük meg: Dakota Fanning 26 évesen is tündököl
A porcelánbaba-szépségű gyereksztár felnőttként is lehengerlő.
Búzaszőke haj, hatalmas, kék szemek és porcelánbőr. Dakota Fanning imádni való gyereksztárként kezdte a karrierjét 2000-ben. Bár mindössze hatéves volt, amikor először feltűnt a televízióban, olyan karizmatikus kisugárzással rendelkezett, ami még felnőtt színészeknél is ritka.
Eleinte pár híres sorozat epizódszerepében láthattuk. Olyan szériákban tűnt fel, mint a Jóbarátok, A vészhelyzet vagy a Helyszínelők, végül a mozivásznon folytatta tovább a pályáját.
Dakota Fanning így fest 26 évesen
2001-ben a Nevem Sam című drámában Sean Penn oldalán végképp bebizonyította, hogy jóval több, mint egy helyes arc, az i-re a pontot pedig Brittany Murphyvel közös filmje, a Nagydumás kiscsajok tette fel. Majd Tom Cruise, Robert De Niro és Denzel Washington oldalán is brillírozott.
Húsz évvel később még mindig tündököl Hollywood égboltján. Őt elkerülte a gyereksztárok átka, sosem viselte meg, hogy az óvoda udvara helyett kamerák kereszttüzében cseperedett fel. Instagram-oldala a bizonyíték, hogy két lábbal áll a földön, és cseppet sem részegítette meg a hirtelen jött népszerűség.
Már kinőtt a cuki lurkó szerepkörből, de kislányos báját nem veszítette el, 26 évesen is gyönyörű. Bár kísérletezgetett különböző hajszínekkel az elmúlt években, végül mindig visszatalált az eredeti, világos tincsekhez.
A filmezés terén is változatlanul sikeres, legutóbb Brad Pitt és Leonardo DiCaprio mellett mutatta meg, hogy felnőttként is érdemes odafigyelni rá, hatalmasat alakított a Volt egyszer egy…Hollywoodban. Hamarosan pedig a The Alienist második évadával tér vissza, amelyet részben Magyarországon forgatott.
Sztárok, akik civil munkával foglalkoznak
Rengetegen próbálnak szerencsét Hollywoodban színészként, a filmipar szinte hétről hétre felfedez egy új arcot, akinek végül vagy sikerül befutnia, vagy nem. Vannak, akik megtalálják a helyüket a filmezés világában, és több évtized után is szívvel-lélekkel végzik munkájukat, mások néhány év után kiégnek annak ellenére, hogy sokan rajonganak értük, vagy csak rájönnek, hogy sztárnak lenni mégsem olyan könnyű és jó dolog, ahogy azt egy laikus gondolná.
Ő volt a Dennis, a komisz cuki kisfiúja - Tuti elmennél az utcán a 33 éves Mason Gamble mellett
Mason Gamble, a Dennis, a komisz sztárja hamarosan apai örömök elé néz.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- macaulay culkin
- gyereksztár