
A monacói hercegné emiatt hidegült el férjétől: Albert herceg milliókat fizet, hogy maga mellett tartsa feleségét
Charlene monacói hercegné és Albert monacói herceg házasságával nincs minden rendben a francia sajtó szerint.


Charlene monacói hercegné 2021-ben szinte alig volt együtt a családjával, nyolc hónapot Dél-Afrikában töltött, miután egy útja során arcüreggyulladást kapott. Annyira súlyosak voltak a tünetei, hogy kórházi kezelést kapott. Tavaly novemberben visszatért Monacóba, ám nem tartózkodott ott sokáig, helyette Svájcba utazott, hogy ott épüljön fel teljesen.
A palota bejelentette egy hivatalos közleményben, hogy a hercegné idén márciusban visszatért Monacóba, ám az eltűnése sokak számára gyanús volt. A francia sajtó munkatársai nyomozni kezdtek az ügyben, a Voici lap pedig megtudta, hogy a hercegné férje, Albert monacói herceg 12 millió eurót fizet azért, hogy maga mellett tartsa feleségét, és tisztességgel ellássa a királyi kötelezettségeit.
Charlene monacói hercegné és Albert monacói herceg házassága
Charlene Wittstock 2001-ben ismerte meg a herceget, a dél-afrikai úszónő és olimpikon azonban csak 2005-ben kezdett randizni a trónörökössel, 2010-ben jelentették be az eljegyzésüket, majd 2011-ben összekötötték az életüket. Az esküvőjük idején a francia lapok leközölték, hogy Charlene meg akart szökni a nagy napjuk előtt, de ezeket a híreket cáfolta a palota. Később családot alapítottak, 2014 decemberében ikerpárnak adott életet a hercegné, a kisfiú a Jakab, míg a kislány a Gabriella nevet kapta.

Albert hercegnek, mielőtt kapcsolatba lépett volna a sportolónővel, két gyermeke is született, Jazmin Grace Grimaldi 1992 márciusában született, de csak 11 évesen látta először az apját, édesanyja pincérnőként ismerte meg az előkelőséget, aki hivatalosan 2006 júniusában ismerte el az apaságot. Fia, Alexandre Grimaldi-Coste 2003 augusztusában jött a világra. Az ő édesanyja légiutas-kísérőként találkozott a herceggel, akivel viszonyba keveredett. A fiú nővéréhez hasonlóan szintén több alkalommal találkozott az apjával.
2020 decemberében jött egy újabb botrány, egy brazil nő azt állította, hogy 2004-ben egy szórakozóhelyen ismerte meg Albertet, később egy lányt is szült neki már abban az időszakban, amikor a herceg és Charlene már randiztak. A nő pénzt követelt a hercegtől, aki azonban tagadta, hogy viszonya lett volna vele. Miután napvilágot látott ez a történet, Charlene megvált a hajától, rövid fazonra váltott, ezután kezdett elhidegülni a férjétől, majd teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
Charlene jelenleg Monacóban tartózkodik, ám a francia sajtó szerint nem azért, mert megbocsátott volna a férjének, sőt, a trónörökös mindent megtesz annak érdekében, hogy a feleségét maga mellett tartsa. Albert egy rendkívül bizalmas szerződést kötött vele, amiben az áll, hogy évi 12 millió eurót fizet neki, ha részt vesz az ő oldalán a nyilvános eseményeken, illetve ellátja a királyi kötelezettségeit.

Charlene április végén jelent meg először a nyilvánosság előtt a férjével és a gyerekeivel, a Daily Mailnek egy testbeszédszakértő árulta el, mi a véleménye a hercegné lelkiállapotáról.

Judi James szerint szomorú és távolba meredő volt a tekintete, ráadásul alig utánozta, azaz tükrözte a férje testbeszédét, ami egyértelműen elszigeteltségre utal. Ha néha mosolygott, az is erőltetett hatású volt, nem természetes, így valószínűleg ellenérzései lehettek abban az adott pillanatban.
Erzsébet királynő legszebb estélyi ruhái
Csokorba szedtük Erzsébet királynő leggyönyörűbb kreációit.