Céline Dion ritka fotón mutatta meg ikerfiait: Eddy és Nelson sokat nőttek 10 éves korukra
Céline Dion tízéves fiai nőnek, mint a gomba.
Céline Dion nem véletlenül tudja olyan odaadással előadni közönségének romantikus dalait, ő maga is megtapasztalhatta, milyen az igazi nagy szerelem: néhai férjével, René Angélillel eszményi párt alkottak. Miután 1994. december 17-én kimondták a boldogító igent a montreali Notre-Dame bazilikában, hozzáfogtak a családalapításhoz. Ám ez korántsem ment olyan simán, mint gondolták.
Több évnyi sikertelen próbálkozás után végül a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. Az énekesnő 2000 májusában esett át egy beavatkozáson, így születhetett meg első gyermekük, René-Charles. Kilenc esztendő múltán a popdíva ismét várandós lett, ikerfiait 2010. október 23-án hozta világra.
Céline Dion 10 éves ikerfiai
Gyermekei különleges neveket kaptak: Eddyt kedvenc dalszövegírója után keresztelte el, a Nelson keresztnévvel pedig Nelson Mandela előtt tisztelgett. Bár újszülött fiait a Hello! magazin címlapján mutatta meg először, később csak ritkán szerepeltek a médiában, és az Instagramon sem láthattuk őket sokszor. Édesanyjuk október 15-én tett kivételt, közös fotót posztolt.
A felvételen jól látszik, hogy gyermekei milyen nagyok már. A rajongóknak is feltűnt, mennyire gyorsan telik az idő, többen meg is kérdezték, hogy mikor nőttek fel a gyerkőcök. Mások szerint a díva és tízéves fiai alkotják a legédesebb családot.
"Ez egy gyönyörű kép, nagyon elkaptátok a pillanatot!" - lelkendezett az egyik követője.
A felvételt egyébként a Spirit Day nevű kanadai kezdeményezés alkalmából töltötte fel, melynek lényege, hogy felhívja az emberek figyelmét az elfogadás fontosságára. A különleges nap hivatalos színe a lila, így öltözetüket ennek megfelelően válogatták össze a fotóra.
Sandra Bullock gyerekei is nagyot nőttek
Sandra Bullock 2010 januárjában adoptált egy újszülött kisfiút, akit Louisnak nevezett el, öt évvel később pedig egy akkor hároméves kislányt fogadott örökbe, Lailát.
Sandra Bullock ritkán látott gyerekei jól megnőttek: friss fotókon Laila és Louis
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- bradley cooper