Bill Gates több nővel csalta feleségét a Microsoft alkalmazottja szerint: így trükközött, hogy ne bukjon le
A Microsoft egyik alkalmazottja teregette ki a szennyest Bill Gatesről.

bill-gates-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Váratlanul érte az egész világot, amikor idén májusban Bill Gates és felesége, Melinda bejelentették, hogy 27 év házasság után elválnak egymástól, mert már nem tudnak egy párként közösen fejlődni. Az asszony adta be a válási keresetet, kibékíthetetlen ellentétre hivatkozott.

A Microsoft alapítója magánéletéről azóta több dolgot kiderítettek, mint kiderült, Melinda már 2019-ben a válásukat fontolgatta, a szexhálózatot működtető Jeffrey Epsteinnek is köze volt ehhez, ugyanis Gates többször járt az otthonában, nem mellesleg előfordult, hogy az egész éjszakát nála töltötte. Május közepén a New York Times is közölte, hogy a Microsoft alapítója több munkatársának csapta a szelet, emellett beismerte, hogy tényleg félrelépett. Az üzletember azonban nem egy emberrel csalta a feleségét, írta meg a The Daily Mail.

Bill Gates többször félrelépett a Microsoft beosztottja szerint

A brit lap a Vanity Fair hétfői cikke alapján dolgozta fel a témát. Mint kiderült, több nővel is viszonya volt, sőt még egy trükköt is kitalált, hogyan ne hívja fel magára a figyelmet. Általában Mercedes típusú autójával járt a munkába, ám ha sürgősen el kellett mennie, mindig egy aranybarna Porschéba ült. A Microsoft egyik alkalmazottja szerint csak akkor tette ezt, ha valami nő volt a dologban.

GettyImages-958585376
Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary

- Mindannyian azt feltételeztük, hogy ezt csak akkor csinálta, amikor más nőkkel találkozott. Tudtam arról, hogy számos olyan irodán kívüli találkozója volt, amelyek nem is szerepeltek a hivatalos naptárában - fogalmazta.

Egy másik alkalmazott viszont tagadta mindezt, szerinte Gates időbeosztása nagyon szigorú volt mindig is, ötperces időblokkokra osztották be az egész napját, nem lett volna alkalma különféle légyottok lebonyolítására.

A lapnak ketten is kikotyogták, hogy 2019-ben Melinda Gates köréből valaki magánnyomozót bérelt fel annak érdekében, hogy Bill Gates után kutasson. Ezzel kapcsolatban felkeresték az üzletasszony szóvivőjét is, aki így nyilatkozott erről:

GettyImages-478421610
Fotó: Chesnot / Getty Images Hungary

- Ez egy teljesen fals információ. Sem Melinda, sem más ember a feleség utasítására nem bérelt fel magánnyomozót.

Az elmúlt években Gates több nőnek csapta a szelet a Microsoftnál, ám a legtöbben mindig visszautasították. Egy, a mérnöki pozíciójában dolgozó nő viszont nem tudott nemet mondani a férfinak, éveken át tartott a szexuális viszonyuk, végül 2019-ben jelentette ezt az igazgatóságnál. Ugyanebben az évben a Microsoft igazgatósága még vizsgálatot is indított amiatt, hogy 2000-ben Gates valóban szexuális viszonyt folytatott-e a cég egyik alkalmazottjával. Eközben az Eppstein-Gates kapcsolatot is újra elővették, végül 2020-ban távozott az igazgatótanácsból. Ekkor a szóvivője elmondta, a visszavonulásához nincs semmi köze a 2019-es kivizsgálásnak, azt viszont megerősítette, hogy húsz évvel ezelőtt tényleg volt egy afférja.

Bill Gates kisebbik lánya gyönyörű

Képes összeállításunkban megnézheted Bill Gates kisebbik lányának képeit.

Ezt is szeretjük