Bill Gatestől már 2019 óta el akart válni a felesége: a szexhálózatot működtető Epsteinnek is köze van ehhez

Melinda Gates évek óta tervezgette, hogy elválik Bill Gatestől.

bill-és-melinda-gates-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Május 4-én számoltunk be arról, hogy Bill Gates és Melinda Gates 27 év házasság után elválnak egymástól, közös közleményükben úgy indokolták a döntésüket, hogy már nem tudnak egy párként tovább fejlődni.

Akkor az is kiderült, hogy az asszony adta be a válási keresetet, a hivatalos, bírósági dokumentumban úgy indokolta döntését, hogy a házasságuk javíthatatlan módon megromlott. A média azóta is nagy figyelemmel követi a házaspárt, így egyre több apró részlet derül ki a kapcsolatukról. A The Wall Street Journal kiderítette, Melinda már 2019-ben arról tárgyalt az ügyvédeivel, hogyan tudna elválni a Microsoft alapítójától.

Bill Gates válásához a Jeffrey Epstein-botrány is vezetett

2019 októbere óta konzultált az ügyvédeivel, hogy elváljon a világ negyedik legvagyonosabb emberétől, ez pont arra az időszakra esett, amikor Bill Gatesről közölte a The New York Times, hogy számtalan alkalommal találkozott a szexhálózatot működtető Jeffrey Epsteinnel, ezt pedig még fotóval is alátámasztották, ám Gates az írás megjelenése előtt egy hónappal kijelentette, sosem kötötte őt össze üzleti vagy baráti kapcsolat a férfival, azt viszont elismerte, hogy találkoztak. 2011-ben ismerkedtek meg egymással, és számtalan alkalommal találkoztak.

GettyImages-105652638
Fotó: Peter Macdiarmid / Getty Images Hungary

Gates meglátogatta Epsteint a New York-i és a floridai villájában is, de az is előfordult, hogy még az éjszakát is a férfi ingatlanjában töltötte. Állítólag azért találkoztak ennyi alkalommal, hogy a jótékonysági projektjeiket tárgyalják meg. Melindának nem volt szimpatikus Epstein társasága, és ezt már 2013-ban jelezte férjének. A feleség aggódott, hogy túl sokat találkoznak egymással, ami nem is csoda.

Jeffrey Epstein pedofil- és szexhálózatot működtetett, még egy külön szigete is volt, ahol befolyásos embereket fogadott, akik az ott dolgozó fiatal lányok szexuális szolgáltatásait is igénybe vehették. Epstein úgy hálózta be sokszor a kiskorú lányokat, hogy először csak meg akarta masszíroztatni magát, ezért pedig az áldozatainak jó pénzt fizetett, több kiskorút rontott meg, akiket mesterien manipulált, hogy a Virgin-szigetek egyik magánterületén dolgozzanak, derült ki a Hatalom és perverzió: a Jeffrey Epstein-sztori című Netflix-dokumentumfilmből.

Jeffrey Epstein Donald Trump társaságában. A szexhálózatot üzemeltető férfi olyan befolyásos emberekkel tartotta a kapcsoaltot, mint például Bill Clinton, András yorki herceg és Bill Gates.
Jeffrey Epstein Donald Trump társaságában. A szexhálózatot üzemeltető férfi olyan befolyásos emberekkel tartotta a kapcsoaltot, mint például Bill Clinton, András yorki herceg és Bill Gates.
Fotó: Davidoff Studios Photography / Getty Images Hungary

Érdekesség, hogy már a '90-es években is több lányt befűzött, sőt, már akkor is feljelentették őt a rendőrségen, de a milliárdos férfi a hatalmával könnyen eltussolta az ügyét. 2005-ben újra feljelentették, ekkor a rendőrség egyre nagyobb figyelmet szentelt neki. A szigeten olyan befolyásos emberek jártak többször, mint András yorki herceg vagy Bill Clinton. 2008-ban vádalkut kötött a szövetségi hatóságokkal, és megúszta, hogy életfogytiglanra lecsukják, 18 hónap helyett 13 hónapig volt börtönben, a megyei intézmény privát szárnyában helyezték el, ám szabadon kijárhatott dolgozni. Végül Epsteint 2019-ben letartóztatták, augusztus 10-én a börtöncellájában hunyt el.

2020-ban már arról tárgyaltak a Gates házaspár ügyvédei, hogyan osszák fel egymás között a vagyonukat. Ekkor derült ki, hogy nem lesznek ott a Világgazdasági Fórumon, emellett az üzletember közölte, távozik a Microsoft igazgatótanácsából, akkor azzal indokolta a döntését, hogy több időt szeretne szentelni a jótékonykodásnak.

Ezekről a sztárpárokról már el is feledkeztünk

Képes összeállításunkban olyan egykori sztárpárokat mutatunk, akik egy darabig házasságban éltek egymással.

Ez a színésznő volt George Clooney első felesége - 3 év után váltak el egymástól

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük