Beyoncé összeöltözött a lányaival: Blue Ivy és Rumi már kész kis hölgyek
Blue Ivyt és Rumit csak ritkán mutatja meg Beyoncé a közösségi oldalán.

beyoncé-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Beyoncé csupán 18 éves volt, amikor megismerte jövendőbeli férjét, Jay-Z-t. A megismerkedésük után egy évvel kezdtek csak járni, előtte csak barátok voltak. A 2000-es évek elején több közös számuk megjelent, ilyen volt a 03 Bonnie & Clyde, illetve a Crazy in Love. Érdekesség, hogy a nyilvánosság előtt évekig nem vállalták fel a szerelmüket, pedig már 2001 óta egy párt alkottak, végül szerelmesekként 2004-ben léptek először a vörös szőnyegre. 

2008-ban összekötötték az életüket, majd 2012-ben megszületett lányuk, Blue Ivy. Voltak hullámvölgyeik, 2014-ben a válásukról pletykáltak, majd 2016-ban megjelent az énekesnő Lemonade című albuma, amelyben több dalban is utalt rá, hogy Jay-Z hűtlen volt hozzá. Ugyanebben az évben nyilvánosan is megjelentek együtt, és a róluk készült fotókon boldognak tűntek mindketten, így ha voltak is nézeteltéréseik, sikerült túljutni rajtuk. 2017 júniusában világra jöttek ikreik, a fiuk a Sir, a lányuk pedig a Rumi nevet kapta.

Beyoncé és lányai

Az énekesnő a kilenc- és négyéves lányával állt kamerák elé, Rumit a karjában fogta, míg Blue Ivy mellettük állt. Összeöltözött a gyerekekkel, hogy ezzel is a saját tervezésű ruháit reklámozza. A legújabb Adidas x Ivy Park kollekció darabjait viselték. A többi képet a fotó jobb oldalán látható fehér nyílra kattintva nézheted meg.

A lányok sokat nőttek az utóbbi időkben, 2020-ban Beyoncé édesapja az US magazinnak mondott el pár dolgot a kis unokáiról. Blue Ivy személyisége olyan, akár az anyjáé, Rumi viszont másik lányára, Solange-re emlékezteti őt.

Beyoncé élvezi az anyaságot, amikor első gyermekével volt várandós, imádta azt az időszakot.

- Terhesnek lenni olyan érzés, amikor szerelmes leszel. Sokkal nyitottabbá válsz. Annyira boldognak érzed olyankor magad. Nincsenek szavak, amikkel le tudnám írni, milyen érzés, amikor egy baba növekszik benned - ezt a Life is but a dream című dokumentumfilmjében osztotta meg még 2013-ban.

Blue Ivyval utoljára 2019-ben, az Oroszlánkirály premierjén jelent meg a nyilvánosság előtt.
Blue Ivyval utoljára 2019-ben, az Oroszlánkirály premierjén jelent meg a nyilvánosság előtt.
Fotó: Kevin Winter / Getty Images Hungary

Szülőnek lenni nem csak csupa öröm és boldogság, megvannak az árnyoldalai is, erről 2019-ben az Elle magazinnak mesélt.

- Azt hiszem, a munka és a magánélet közti egyensúlyozás a legstresszesebb. Gondoskodni kell arról, hogy jelen legyek a gyerekeim életében, elviszem Blue-t az iskolába, elviszem Rumit és Sirt a tevékenységeikre, időt kell szakítani a férjemmel való randevúzásra, és időben otthon kell lennem, hogy együtt vacsorázzak a családommal, mindezt egy cég vezetése közben csinálni elég nagy kihívást jelent.

Britney Spears fiai

Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan néznek ki most Britney Spears fiai.

Ezt is szeretjük