
Így nézett ki a plasztika előtt korunk egyik legkeresettebb szupermodellje: rá sem ismerni a régi fotókon
Bella Hadid tinédzserként egyáltalán nem úgy nézett ki, mint most.


A Hadid-lányok, Gigi és Bella ma épp úgy uralják a divatszakmát, mint a ’90-es években Cindy Crawford vagy Claudia Schiffer. Szinte nincs olyan ruhamárka, amelynek kifutóján meg ne fordultak volna, és a legnívósabb magazinok, mint a Vogue vagy a Harper’s Bazaar címlapjain is gyakran láthatjuk őket.
Nem csoda, hogy a kifutóra termettek, hiszen édesanyjuk, Yolanda is szép karriert futott be a szépségiparban. A testvérpár fiatalabbik tagja, Bella mindössze 16 éves volt, amikor elkezdte pályafutását, és hamar a szakma csúcsán találta magát.
Bella Hadid a plasztikai műtétei előtt
Mára az egyik legnagyobb sztár lett belőle a fiatalok körében. Az Instagramja több mint 36 millió követőt számol. Sokan tartják a szépség megtestesülésének, ám tinikori fotóit elnézve nem feltétlenül az anyatermészetnek köszönheti tökéletes vonásait.

Az évek során számtalanszor megvádolták azzal, hogy plasztikáztatta magát. Rengetegszer elemezték ki az arcát a különböző oldalak: szakértők szerint egyértelmű, hogy átszabatta az orrát, valamint azt is tudni vélik, hogy arccsontjához és állához is ért már szike, és az ajkai sem ilyen teltek alapjáraton.
Ez a hírességekkel foglalkozó Instagram-oldal is észrevette, milyen máshogy néz ki a régi felvételeken. A poszt jobb oldalán található kis nyílra kattintva láthatod, tizenévesen szinte nem is az az ember volt, aki ma.
Habár ezek a felvételek önmagukért beszélnek, a 24 éves lány a mai napig tagadja, hogy bármit is megcsináltatott volna. Sőt, az Instyle magazin erre vonatkozó kérdésére azt válaszolta, hogy irtózik minden beavatkozástól.
- Az emberek mindig azzal jönnek, hogy plasztikáztattam. És tudod, mit? Elárulom, hogy akár meg is röntgenezhetnénk az arcomat, hogy találunk-e bármit is. Sosem feküdnék kés alá, miért rontanám el a vonásaimat?
A Guldenburgok örökségének szépsége plasztika előtt és után
Az Amerikában született, de most Rómában élő színésznő szinte árnyéka önmagának, novemberben az egyik olasz tévécsatornán szerepelt. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan változtatta meg a sok plasztikai beavatkozás Sydne Rome arcát.
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!