60 éves lett A klinika Elke nővére: friss fotókon Barbara Wussow
Barbara Wussow ma ünnepli hatvanadik születésnapját.
Barbara Wussow csupán 24 éves volt, amikor beválogatták A klinika szereplőgárdájába, a színésznő játszotta Elke nővért, aki a sorozat előrehaladásával a sármos Udo Brinkmann felesége lett. Az 1985-ben bemutatott NSZK széria női sztárja számára különleges nap ez a vasárnap, ugyanis ma ünnepli hatvanadik születésnapját.
Barbara Wussow 60 éves lett
1983-ban kezdte filmes karrierjét, a Derrick című sorozatban debütált, de az igazi áttörést Elke nővér szerepe hozta meg számára. Olyan más szériákban szúrhatták ki a magyar nézők, mint az Álomhajó, az Álom és szerelem, az Álomhotel vagy a Dunai zsaruk. Napjainkban is dolgozik, emellett német műsorokba is gyakran hívják, 2021 elején a SAT1 csatornán futó Das große Promibacken sütős verseny egyik résztvevője volt. Sajnos az első részben kiesett, de ettől függetlenül jól érezte magát a forgatáson.
Egy osztrák színész csavarta el a fejét még a '80-as években, Albert Fortell-lel 1990-ben mondták ki végül a boldogító igent, két gyermekük született, fiuk, Nikolaus 21, lányuk, Johanna 14 esztendős. Amikor az első gyermekével várandós volt, 38 éves volt. A színésznő a Bunte magazinnak vallott a családjáról.
- Amikor összeházasodtunk, a férjem rögtön szeretett volna gyerekeket, de én azt akartam, hogy még egy kicsit maradjunk kettesben. Egy idő után viszont aggódni kezdtem, mert legalább négy gyereket akartam. Számomra a gyerkőcök jelentik a világot. 38 voltam, amikor - hála istennek - Nikolaus megszületett. Johanna és közte azért van ekkora korkülönbség, mert sajnos háromszor is elvetéltem, mindig a 12. hétben történt. A lányommal való terhességem alapból is nehéz volt, vagy hét hónapig ágyban kellett feküdnöm. Az egyetlen dolog, amit megbántam, hogy túl későn lettem édesanya, ráadásul a szüleim is korán elhunytak - magyarázta, majd hozzátette, sajnálja, hogy a gyermekei nem ismerhették a nagyszüleiket.
Férjéről elmondta, mindig is megvolt a szikra a házasságunkban, persze, mint minden páros, ők is veszekednek néha. Ismerik egymást kívülről és belülről is. Már közel negyven éve szeretik egymást, idén pedig a 31. házassági évfordulójukat ünnepelhetik.
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott A klinika imádott sztárja, Barbara Wussow.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció