El akarták rabolni Erzsébet királynő lányát: Anna hercegnő így szólt be támadóinak
Anna hercegnő a királynő egyetlen lánya, annak idején ő volt a Károly herceg után következő trónörökös.
Anna hercegnő 1950-ben született, ő II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg második gyermeke és egyetlen lánya. Fiatalon vakmerő volt, igazi lázadó, Harry herceg előtt őt tartották a királyi család fekete bárányának.
Ez a határozott, kissé heves vérmérséklet azonban nagyon jól jött, amikor 1974-ben emberrablók szerették volna kirángatni a kocsiból az akkor mindössze 24 éves koronahercegnőt.
Anna hercegnőt el akarták rabolni
Anna hercegnő soha nem szerette a királyi származással járó hagyományokat, és a legkevésbé sem szeretett volna feltűnő, pénzpazarló életet élni. Ennek ellenére rákényszerült erre, hiszen Károly herceg fiainak születéséig ő örökölte volna a koronát, ha a testvére lemond arról. Emiatt 1974-ben el akarták rabolni, váltságdíjat szerettek volna bezsebelni érte.
Anna hercegnő az év március 20-án, reggel nyolc óra körül éppen Londonban autózott exférjével, Mark Phillipsszel, udvarhölgyével, sofőrjével és egy testőrrel a Buckingham-palota felé, amikor egy fehér Ford váratlanul lehúzódott előttük, elzárva a királyi limuzin útját.
A kocsiból egy vörös hajú, szakállas férfi szállt ki, akit a rendőrség később Ian Ballként azonosított. Mivel a testőr, James Beaton azt gondolta, csak valamiféle közlekedési zavarral áll szemben, kiszállt. Ekkor Ball vállon lőtte. Ezután kinyitotta a limuzin ajtaját, és fegyvert fogott Anna hercegnőre és férjére. Közben a sérült Beaton visszaszállt az autóba, és megpróbált segíteni, ekkor újabb golyót kapott.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Kérlek, szállj ki, jönnöd kell! - kiabálta Ball Anna hercegnőre, amikor odafordult hozzá. A hercegnő, aki nem volt éppen szívbajos, így reagált:
- A fenéket kell!
Ekkor jelent meg egy közelben járőröző rendőr, Michael Hills, akit Ian Ball szinte azonnal hasba lőtt. Szerencsére még volt annyi ereje, hogy rádiózzon a társainak. Ekkor egy elhaladó autós sietett a hercegnő segítségére, Glenmore Martin elállta a Ford útját, és igyekezett elterelni Ball figyelmét.
Majd befutott az újságíró John Brian McConnell, aki közelharcba keveredett vele, végül ő is lövést kapott. Ennek szemtanúja volt egy járókelő, Ron Russell, aki behúzott egyet Ballnak. Ezt kihasználva Anna hercegnő kiugrott a kocsiból a másik ajtón keresztül. A támadó utána akart futni, de Russell egy jól irányzott második csapással földre küldte. A férfit letartóztatták.
Anna hercegnő egy 1980-ban adott interjúban elárulta, mindvégig igyekezett megőrizni a lélekjelenlétét, nem akarta, hogy a félelem úrrá legyen rajta. Hozzátette, nagyon idegesítette, hogy vitatkoznia kellett az emberrablóval arról, vele tart-e.
Diana hercegnőért hagyta ott menyasszonyát
Miközben Fayed Dianának csapta a szelet, volt egy menyasszonya. Az amerikai modell, Kelly Fisher volt a kedvese, akivel a terveik szerint 1997. augusztus 9-én házasodtak volna össze. A nagy napjuk előtt két nappal szakított vele telefonon. Másnap Kelly az újságokban látta a leleplező lesifotókat, amik Fayedről és Dianáról készültek.
Diana hercegnőért hagyta el menyasszonyát Dodi Fayed: két nappal az esküvőjük előtt szakított vele
Diana hercegnő és Dodi Fayed kapcsolatára 1997 nyarán derült fény.
ElolvasomCover: Getty Images /Chris Jackson