Ezek a világ legerősebb útlevelei a friss lista szerint: a magyar is belefért a top 10-be
Elkészült a világ útleveleinek új rangsora, de a járványhelyzet némiképp azért tovább árnyalja a képet.
A legtöbben, ha nyaralni indulnak, ma már nem az útlevél elrakásán, pontosabban el nem rakásán aggódnak, hiszen a magyar állampolgárok az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamaiba, valamint Svájcba személyazonosító igazolvány birtokában is beléphetnek.
Így aztán sokaknak nincs is útlevelük, és csak akkor merül fel, hogy csináltatni kéne egyet, ha távoli utazás lehetősége tűnik fel a láthatáron. A járványhelyzet miatt pedig újabb igazolások beszerzésére is szükség van, önmagában sem a személyi, sem az útlevél nem elegendő a legtöbb határátlépéshez. Ugyanakkor a világutazók kelléktárából nem hiányozhat az útlevél, és nekik talán az sem mellékes, hogy az adott okmány milyen erős - ez alapján több cég is rangsorolja az országok iratait.
Mitől erős egy útlevél?
Az ember általában nem gondol arra, hogy egy útlevél is lehet erős, vagy éppen ellenkezőleg: kifejezetten gyenge. Az erősség természetesen nem az anyagára értendő, hanem arra, hogy a tulajdonosa hány országba utazhat vele. Ez alapján a világ országainak útlevelei között sorrendet lehet felállítani, és a lista évről évre átrendeződhet, hol kisebb, hol nagyobb mértékben.
A Henley & Partners letelepedési és állampolgársági ügyekkel foglalkozó tanácsadó magáncég már 16 éve minden negyedévben áttekinti, hogy az egyes útlevelek érvényessége hogyan alakul, majd az információk felhasználásával készíti el évről évre a Henley Passport Indexet, amelyhez a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatait veszi figyelembe. 199 útlevél és 277 lehetséges úti cél elemzésével dolgoznak. Azokért az országokért kap 1-1 pontot az adott útlevél, ahova vízummentesen vagy a megérkezéskor kapott vízummal utazhat az irat tulajdonosa. A pontrendszernek köszönhetően a rangsor egyes helyezésein több ország is osztozik.
Top 10
A friss gyűjtés első helyén a japán útlevél áll, amellyel 193 ország kereshető fel a már ismertetett módon. A szigetország 2018 óta vezeti a listát, egy évvel korábban még az ötödik helyen szerepelt, ekkor 172 országba volt vízummentesen jó az útlevelük. A magyar útlevél 2016 óta a 10. helyen található. Az első tíz hely így alakult a 2021-es listán:
- Japán: 193 ország
- Szingapúr: 192 ország
- Dél-Korea, Németország: 191 ország
- Olaszország, Finnország, Spanyolország, Luxemburg: 190 ország
- Dánia, Ausztria: 189 ország
- Svédország, Franciaország, Portugália, Hollandia, Írország: 188 ország
- Svájc, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Belgium, Új-Zéland: 187 ország
- Norvégia, Görögország, Málta, Csehország: 186 ország
- Kanada, Ausztrália: 185 ország
- Magyarország: 184 ország.
Magyarországot követi a 11. helyen 183 országgal Szlovákia, Litvánia és Lengyelország is. Az utolsó, 116. helyen Afganisztán kullog, útlevelével összesen 26 országba lehet beutazni vízum nélkül, illetve a belépéskor kapott vízummal. A fenti index nem vette figyelembe a koronavírus miatti utazási korlátozásokat, holott az jócskán árnyalná a képet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Bloomberg július első hetében íródott cikkében viszont rámutatott, hogy amennyiben a járványhelyzet szigorításaival is számolunk, már sokkal kevésbé rózsás a helyzet, a globális mobilitás az elmúlt időszakban jelentősen csökkent. Példaként hozták a világ jelenlegi második legerősebb útlevelével rendelkező Szingapúrt, amelynek úti okmányával elméletileg 192 országba lehet belépni, a gyakorlatban viszont a korlátozások miatt ez mindössze 70 országot jelent, ami egyenlő a Dominikai Köztársaság útlevelének erősségével.
A világ legélhetőbb városainak listája is átalakult
A városok élhetőségét több intézet is évről évre vizsgálja, az Economist Intelligence Unit (EIU) tavaly a járványhelyzetre való tekintettel nem, idén viszont már ismét elkészítette a városokat rangsoroló jelentését, ami a 2019-eshez képest kellőképp átrendeződött. Csak két európai város jutott be a top 10-be, Bécs pedig kikerült az élmezőnyből.
Ezek a világ legélhetőbb városai a friss lista szerint: most csak 2 európai jutott be a top 10-be
Nézegess képeket!
Elolvasom(Borító- és ajánlókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre. Cikkben szereplő kép: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- európa
- európai unió
Kvíz: mennyire ismered Európa városait? Teszteld földrajzi tudásodat!
- törökország
- kvíz