2018-ban jár le az útleveled? Az érvényesítésről ezeket kell tudni, hogy ne késs vele
Összefoglaltuk, hogyan érvényesítheted, igényelheted az útlevelet 2018-ban.
Senki sem várakozik szívesen az okmányirodában a végtelenül lassúnak tűnő ügyintézésre. Az útlevél-érvényesítés esetében azonban nagyon költséges lehet a halogatás.
Ha csak rövid idővel az utazás előtt kapsz észbe, könnyen lehet, hogy az eredeti illeték sokszorosát kell majd kifizetned. Elmondjuk, 2018-ban mennyi időbe telik az igénylés, mennyit kell fizetned, és mi mindent kell magaddal vinned, ha lejárt az útleveled!
Útlevél-érvényesítés
A legjobban azzal jársz, ha legalább egy hónappal a készülődés, repülőjegy-foglalás előtt már tudod, hogy az útleveledet érvényesíteni kell. Az igénylést csak személyesen lehet intézni - kivétel, ha annak egészségügyi oka van, vagy, ha 12 év alatti személyről van szó. Ilyenkor húsz napon belül elkészül az okmány. Ez az igénylés benyújtásának másnapján kezdődik, ám a postázáshoz szükséges napok nem számítanak bele a húszba. Személyes átvétellel így körülbelül nyolc-húsz nap alatt lehet útlevélhez jutni.
Az útlevél ára a következőképpen alakul.
- 6 év alatt három évre, 6-18 év között öt évre, 70 év felett tíz évre 2500 forintba kerül az útlevél.
- 18 és 70 év között öt évre 7500 forintot, tíz évre 14 000 forintot kell fizetni.
- Az okmányba külön igényelt idegen nyelvű bejegyzések illetéke további 2000 forint.
A három-öt-tíz év érvényességi időt azonban nem a kiállítás napjáig, hanem a születésnapig kell számolni. Ezen felül, ha a húsz nap túl hosszú idő, akkor a folyamatot további felár fejében meggyorsíthatod.
- A soron kívüli útlevelet 19 000 forintért hét nap alatt kiállítják.
- A sürgősségi útlevél 29 000 forintért három nap alatt készül el.
- Az azonnali útlevélért 39 000 forintot kell fizetni, és 24 órán belül átvehető.
A fizetést rendezheted kártyával, csekkel vagy készpénzbefizetéssel. Az útleveledet járási hivatalban, útlevélhatóságnál, konzuli tisztviselőnél lehet érvényesíttetni. Amennyiben meg szeretnéd sürgetni az eljárást, úgy a konzuli tisztviselő kiesik ezek közül.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az útlevél igényléséhez mindenképpen vidd magaddal a személyi igazolványodat - ha ilyen nincs, akkor az anyakönyvi kivonatot -, a lakcímkártyádat és - ha van - az előző útleveledet. Ezt, ha még érvényes, az új útlevél igénylésekor kilyukasztják, mégis, ha sok szép emlék fűződik hozzá, akkor nyugodtan meg lehet tartani.
Személyes igénylésnél igazolványképre nem lesz szükség, ezt az okmányirodában készítik el. Emellett egy aláírást és ujjlenyomatot fognak kérni. Ez utóbbi tárolásához érdemes hozzájárulni, hiszen így az érvényességi időn belül az eltulajdonított útlevelet illetékmentesen lehet pótolni.
Ha további információkra lenne szükséged, a nap 24 órájában hívhatod a 1818-as telefonszámot. Ez a Központi Okmányirodához tartozik, akiket az 1133 Budapest, Visegrádi utca 110-112-es címen találsz meg. Ha itt igényeltél útlevelet, akkor az átvételhez az épület másik feléhez, a Véső utcai okmánykiadóhoz kell menned.
A legapróbb országok
Ismerkedj meg néhány különleges, egészen parányi országgal, ahol mégis rengeteg izgalmas élmény vár a turistákra!
OLVASD EL EZT IS!
- repülés
- légitársaság